Letölthető ima- és ötletfüzet jelenik meg Pozsonyban a Jubileumi Szentévre készülés jegyében

Letölthető ima- és ötletfüzet jelenik meg Pozsonyban a Jubileumi Szentévre készülés jegyében

A Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség tagjai a napokban nyomtatott formában is kézbevehetik azt az összeállítást, mely az Imádságág Évének záró szakaszában kíván segédanyagként szolgálni számukra, de minden további jóakaratú ember számára is, akik az újabb kegyelmekre nyitottabb szívvel kívánnak megérkezni a Szentévbe.

Ferenc pápa azért hirdette meg a 2024-es imaévet, hogy újra felfedezzük, milyen nagy értéke van az imádságnak, és hogy feltétlen szükségünk van rá mind személyes életünkben, mind az Egyház és a világ életében. Az időzítés sem véletlen, hiszen ahogy ő maga mondta,

„a következő hónapok a szent kapu megnyitásához vezetnek bennünket, ezzel kezdjük majd a Szentévet. Kérlek benneteket, fokozzátok imádságotokat, hogy felkészüljünk e kegyelmi esemény helyes megélésére, és megtapasztaljuk benne az Istenben való remény erejét.”

Hírdetés

Milyen szép lehetőség a közelgő Mindenszentek főünnepe alkalmából minden szent égi oltalmát kérve elindulni az imádságban való megújulás, elmélyülés útján, s felkészültebben megérkezni a 2025-ös Jubileumi Szentévbe, mely már kevesebb mint két hónap múlva, december 24-én kezdetét veszi a vatikáni Szent Péter-bazilika szent kapujának megnyitásával. A Ferenc pápa által meghirdetett szentév 2026. január 6-ig tart majd.

Az ITT letölthető ima- és ötletfüzet a november 1. és december 24. közti időszak intenzív(ebb) átélésére buzdítja nem csak a pozsonyi magyarokat, hanem minden olyan embert, aki szívesen imádkozik másokért, közösségéért, miközben magának is jót tesz vele, hiszen imádkozva mindig mi magunk is formálódunk, elmélyül az Úrral és a Szűzanyával a személyes kapcsolatunk, s talán – még ha odébb is van advent liturgikus időszaka és Jézus Krisztus születésének főünnepe – e hosszabb imaösvényen járva egy bensőségesebb Karácsonyhoz érkezünk meg, s lelkiekben gazdagabban lépünk be a Jubileumi Szentévbe…

(pozsonyikatolikusok.sk/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »