Kilépnek az SNS-frakcióból a Huliakhoz közeli képviselők

Kilépnek az SNS-frakcióból a Huliakhoz közeli képviselők

Rudolf Huliak, a parlamenten kívüli Národná koalícia elnökéhez közeli három parlamenti képviselő kilép a koalíciós SNS frakciójából – jelentette be kedden a parlamentben Huliak, és hozzátette, ennek ellenére továbbra is tartják magukat a koalíciós megállapodáshoz és támogatják Robert Fico (Smer-SD) kormányát.

A képviselő azzal indokolta ezt a lépést, hogy amióta kollégáival, Ivan Ševčíkkel és Pavol Ľuptákkal közösen benyújtották az SNS-frakció nevének megváltoztatására, és pártjuk, a Národná koalícia láthatóbbá tételére vonatkozó elképzelésüket, mellőzik őket, és „teljesen elszakadtak” a frakció történéseitől.

„Teljesen elzártak bennünket az információktól, mellőznek bennünket, megakadályozták a koalíciós tanács ülésein való részvételünket is, a tanács azóta kétszer is ülésezett már”

– mondta Huliák, és hozzátette, még az állami költségvetésről szóló tárgyalásokon sem tudtak részt venni, és nem terjeszthették elő kéréseiket.

Hírdetés

Az SNS-frakcióból való kilépés után független képviselőként folytatják. „De leszögezzük, hogy

teljes mértékben támogatjuk Robert Fico kormányát, a koalíciós szerződés értelmében fogunk szavazni, tartjuk magunkat a kormányprogramhoz és a koalíciós szerződéshez,

beleértve a Hlas-SD jelöltjének elfogadását a házelnöki posztra, akit már legfőbb ideje lenne megválasztani” – jelentette ki Huliak.

Úgy gondolja a másik két koalíciós párt, a Smer-SD és a Hlas-SD elnökének, Robert Ficónak és Matúš Šutaj Eštóknak meg kellene találna a módját, hogy a Národná koalícia képviselőivel kommunikáljanak, mert csak így tudják garantálni a folytonosságot a parlamenti szavazás során, valamint a további lépéseket a kormány támogatására. Bejelentette továbbá, a programjukban szereplő igényeiket képviselői indítványként terjesztenék elő a parlamentben.

(TASR)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »