Fontos határidőre figyelmeztet a BKK

Fontos határidőre figyelmeztet a BKK

A 2023–2024-es tanévre vagy annak második félévére szóló érvényesítő matricával ellátott diákigazolványok, valamint azoknak a tanulóknak a diákigazolványai, akik az előző tanévben töltötték be 16. életévüket, október végéig érvényesek – hívja fel a figyelmet a Budapesti Közlekedési Központ.

A társaság emlékezteti a szülőket és a diákokat, hogy a lejáró diákigazolványokat október 31-ig érvényesíttetniük kell, mivel a továbbiakban csak így vehetik igénybe kedvezményesen a budapesti közösségi közlekedést.

Hírdetés

A BKK ugyanakkor jelezte azt is, hogy az október utolsó napján lejáró diákigazolványokkal vásárolt, legkésőbb október 31-i kezdőérvényességű tanulóbérletek a rajtuk jelölt időszakban, de legkésőbb december elsején hajnali 2 óráig használhatóak a járatokon.

Ez a határidő vonatkozik a később lejáró – éves, negyedéves és szemeszterre szóló – bérletekre is, ezért is fontos a diákigazolványok október 31-ig történő érvényesítése a következő tanévre – áll a közlekedési társaság közleményében.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »