Beteg-e a világ?

Beteg-e a világ?

Ezzel a címmel tartott hittanórát a Mária Rádió Mirjam adásában Jelencsics Erich Gábor, marcelházai plébános.

A heti rendszerességgel hallgatható katekézisben hazai magyar katolikus papjaink a kor mindennapi lelki-szellemi problémáit elemzik bibliai példákkal, és természetesen bevezetnek a keresztény hit megismerésébe, alapszabályaiba. A krisztusi élet példáival és az evangélium üzenetével segítik elő a lelki gyógyulást a hallgatók számára.

A fenti címet napi szinten kijelentő módban hallgatjuk, sóhajtjuk, és keressük e „betegség” fonákját, a gyógyuláshoz vezető utat. Erich atya is e témával foglalkozott hittanóráján.

A testi, lelki, szellemi bajok, betegségek terjedésével eljutunk az ember személyes szenvedéséhez, hiányérzetéhez, amely a családok, de a közösségek és a társadalmi veszélyek, háborúk előidézését is okozhatja.

Mindezt bibliai példákkal elemzi, és idézi a gyógyítás erejének alapjait. Számtalan példát hoz írók és regényhőseik történeteiből is, hogy hová vezetnek az Isten nélküli cselekedetek az emberiség sorsfordulóiban.

Hírdetés

„Mi lehet erre a megoldás? Erre négy lépés szükséges:

1. Belátni, hogy betegek vagyunk, és a világ sem egészséges.
2. Felismerni Isten szándékát és gyógyító erejét.
3. Elindulni Isten felé, hogy meggyógyítson.
4. Maga a gyógyulás folyamata, amelyben teljesen átadjuk magunkat Istennek.”

Elmélkedését egy gyógyulásért szóló imával fejezi be.

Erich atya elmélkedése a kor betegségeiről, gyógyításáról IDE KATTINTVA olvasható.

(Dániel Erzsébet/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »