62 évvel ezelőtt, 1962. október 22-én Kennedy elnök egy televíziós beszéd során nyilvánosságra hozta a szovjet rakéták kubai telepítésének tényét, és bejelentette, hogy a szigetország köré egy 500 tengeri mérföldes blokádot jelölt ki. A bejelentést követően a világon pánik lett úrrá, az emberiség sosem állt olyan közel egy atomháborúhoz, mint azokban az októberi napokban.
Az előzmények közel egy évtizedre nyúlnak vissza. Fidel Castro és a vezetése alatt álló kubai felkelők 1953 nyarán kezdték meg a harcot a sokáig Washington támogatását élvező kubai diktátor, Fulgencio Batista ellen, akinek a rendszerét 1959 elején meg is döntötték.
Castro a forradalmi kormány miniszterelnökeként 1960 augusztusában államosította a szigetországban lévő amerikai vállalatok többségét és ezzel kivívta Washington haragját – ezt tetézte, hogy szoros szövetséget épített ki a Szovjetunióval. A keleti blokk vezetése ezt a helyzetet használta ki arra, hogy kalandor akcióval atomfegyvereket juttasson a Föld nyugati féltekére.
1961 tavaszán a kubai vezetés megdöntésére irányuló ellenforradalmi próbálkozások után Moszkva már figyelmeztette az „agresszorokat”, hogy ha folytatódik az amerikai háttértámogatást élvező fegyveres beavatkozás, minden segítséget megad a Kubai Köztársaságnak.
1962. október 14-én a kubai légtérbe küldött amerikai felderítő repülőgépek rakétaállások építését észlelték, amelyekbe hamarosan, akkori jelzés szerint SS-4 és SS-5 típusú közepes hatótávolságú szovjet rakéták kerültek. Az atom-robbanótölteteikkel közvetlenül fenyegették az amerikai területeket, hadászati szinten interkontinentális funkciót töltöttek be, ráadásul kevesebb időt engedtek a „szomszédaiknak” riasztásra és a védelemre. Mindez Moszkva számára nemzetközi presztízsnyereséggel járt.
A Kubába telepített rakéták bemutatása az ENSZ-nek 1962. október 25-én
Október 20-án este az amerikai elnök, John Fitzgerald Kennedy elrendelte a Kuba elleni blokádot, megakadályozandó, hogy a Szovjetunió atomfegyvereket telepítsen a szigetre és ezzel közvetlenül veszélyeztesse az Egyesült Államok biztonságát.
Az elnök parancsot adott országa haditengerészetének: tartóztasson fel és kutasson át minden Kuba felé tartó hajót, ne engedje tovább azokat, amelyek amerikai felfogás szerint támadó fegyvereket szállítanak. A Kuba elleni tengeri blokád bejelentésével egyidejűleg a szigetország területén fekvő Guantánamo amerikai támaszpontra csapaterősítések érkeztek, az Egyesült Államok fegyveres erőit harckészültségbe helyezték.
Washington csak 1962. október 22-én hozta nyilvánosságra a szovjet rakéták kubai telepítésének tényét, amit szovjet részről kezdetben makacsul tagadni próbáltak. Fokozatosan fény derült Komar típusú szovjet rakétás gyorsnaszádok, MiG-21-es vadász- és Il-18-as bombázógépek kubai jelenlétére is, amelyek teljessé tették az Anadir művelet kelléktárát.
Ma már ismeretes, hogy 1962. augusztus 27. és szeptember 2. között Moszkvában Ernesto Che Guevara vezetésével kubai küldöttség járt. Megállapodás született, amelynek alapján 42 közép-hatótávolságú, atom-robbanótöltetű ballisztikus rakéta érkezett Kubába indítóberendezésekkel, 40 ezer szovjet katona kíséretében – a legnagyobb titokban. A rakétákat azonnal az amerikai nagyvárosokra programozták. Kennedy elnök úgy foglalt állást, hogy „az Egyesült Államok elleni szovjet támadásnak minősül, ha Kuba a nyugati félteke bármely állama ellen atomtámadást intéz”.
Az amerikai gép és a szovjet hajó közti távolság választotta el a világot az atomháborútól
Október 23-án az Amerikai Államok Szervezete nagy többséggel elfogadta az Egyesült Államok Kuba ellen meghirdetett intézkedéseit. Fidel Castro rendelkezésére Kubában mozgósítást hajtottak végre és harci készenlétbe helyezték a kubai fegyveres erőket. A szovjet hadseregnél beszüntették a szabadságolásokat, a Varsói Szerződés Szervezetének fegyveres erői „megtették a kiélezett helyzet folytán szükségessé vált intézkedéseket”.
Miután a Kennedy-kormányzat elrendelte a blokádot, a szovjet hajók egy ideig még folytatták útjukat a térséget lezáró amerikai hadihajók felé. A feszültség a tetőpontjára hágott. A világlapok szalagcímekben jelentették be, hogy bármelyik pillanatban kirobbanhat az atomháború. A Kuba felé tartó szovjet kereskedelmi és hadihajók azonban végül nem kísérelték meg áttörni a blokádvonalat, hanem visszafordultak. A válság azonban még nem ért véget, mivel Moszkva nem volt hajlandó ellentételezés nélkül visszavonni a Kubába telepített szovjet nukleáris rakétákat.
Andrej Andrejevics Gromiko (szovjet külügyminiszter) és J. F. Kennedy amerikai elnök találkozása 1962. október 18-án
1962. október 26-án a párt- és állami vezetés első embere, Nyikita Hruscsov közölte: ha az Egyesült Államok kész lemondani a Kuba elleni invázióról, a rakéták hazatelepítésre kerülnek. Egy nappal később azonban ismét feszültté vált a helyzet, amikor Kuba felett lelőttek egy U-2-es amerikai felderítő repülőgépet, sőt, a szovjetek bővítették követeléseik listáját: Amerikának vissza kellett vonnia közepes hatótávolságú rakétáit, amelyek a törökországi bázisokról indítva 5-6 perc alatt érhették volna el Kijevet, és 10-12 perc alatt Moszkvát.
Az Ex-Comm (Executive-Committee), a Kennedy elnök által felállított válságkezelő bizottság ezt az igényt visszautasította, de közölte a washingtoni szovjet nagykövettel, hogy az első ajánlattal egyetért. A szovjetek azzal a feltétellel adták hozzájárulásukat Kubába telepített erőik kivonásához, hogy tárgyalások következnek, majd hajóra rakták és hazaszállították a rakétákat. Ezzel a kritikus helyzet október 28-án megszűnt. Miután az elnök öccse, Robert Kennedy a kulisszák mögött a második ajánlatot is elfogadta, az Egyesült Államok a legnagyobb titoktartás mellett – presztízsveszteség nélkül – kivonta közepes hatótávolságú rakétáit a NATO-tag Törökországból.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
