A kerületi önkormányzat veheti át a Ruszwurm cukrászdát

A kerületi önkormányzat veheti át a Ruszwurm cukrászdát

A végrehajtás után az I. kerületi önkormányzat venné át a legendás cukrászda üzemeltetését, és novemberben már újra is nyitná.

A csaknem egy éve tartó huzavona után végre pont kerülhet a Ruszwurm Cukrászda és a Korona Kávéház ügyének végére – írja a Magyar Nemzet. „A cél, hogy megmentsük ezeket a vendéglátóhelyeket és munkahelyeket” – mondta a lapnak Böröcz László, az I. kerület polgármestere.

Hírdetés

A Ruszwurm szerződését már 2015-ben felmondta az előző vezetés, 2019-ben a Kúria döntése után megindult a kiürítési eljárás is. A cukrászdák vezetője azt állította, hogy az előző polgármester, V. Naszályi Márta védelmi pénzt kért tőle. Ezt V. Naszályi tagadta, és rágalmazás miatt pert is indított.

Böröcz László szerint fontos, hogy ezek a legendás cukrászdák az első kerületben tovább működhessenek, de tulajdonosok tartoznak az önkormányzatnak csaknem háromszázmillió forinttal. A polgármester arról is beszélt, hogy semmi esély nincs arra, hogy az önkormányzat ezt az összeget megkapja, de nem szeretnék, ha ezek a helyek bezárnának, és így munkahelyek szűnnének meg.

Böröcz László elmondta, hogy két lehetőségről tárgyaltak a Ruszwurm Kft. ügyvezetőjével, az egyik az lett volna, hogy az önkormányzat átveszi magát a céget, és üzemelteti tovább a cukrászdákat. Erre az ajánlatra a cég vezetésétől semmilyen válasz nem érkezett, ezért a végrehajtó kedden kiüríti a helyeket. A polgármester szerint így egy lehetőség maradt, mégpedig az, hogy az önkormányzat átveszi az üzemeltetést a végrehajtást követően, így már novemberben újra kinyithatnak a cukrászdák, és nem kell elbocsátani az ott dolgozókat sem.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »