AKO felmérés: A Gubík-Őry tandem első hónapjának mérlege -0,3, illetve -3 százalék

AKO felmérés: A Gubík-Őry tandem első hónapjának mérlege -0,3, illetve -3 százalék

Nyitókép: Facebook, Magyar Szövetség

Egy hónap alatt országosan 0,3 százalékkal, a magyarok körében kerek 3 százalékkal esett vissza a Magyar Szövetségre szavazók aránya.

Fej fej mellett végezne a Smer és a PS, ha októberben tartanák a parlamenti választásokat Szlovákiában, derül ki az AKO ügynökség legfrisebb felméréséből. Mindkét párt 21,3 százalékot szerezne.

A közvéleménykutatás telefonos formában 1000 személy megkérdezésével október 10-17 között készült, mégpedig a JoJ 24 televízió megrendelésére.

A harmadik helyen a Hlas-SD (15 százalék), a negyediken a Republika (6,8 százalék) végezne. Bejutna a parlamentben az SaS (6,5), a KDH (6,2) és Igor Matovič pártja, a Slovensko (5,9) is.

Hírdetés

Íme, a pártok sorrendje:

Látható, hogy az AKO szerint egy hónap alatt, tehát a tisztújítás óta 0,3 százalékot gyengült a Gubík László vezette Magyar Szövetség. Gyengült ugyanakkor a Smer, és a PS is. A Republika és Kotleba pártja ellenben erősödött, amit azt mutatja, hogy a jelenlegi kormányzással elégedetlen Smer, Hlas szavazók elkezdtek más pártok felé fordulni.

Kire szavaznak a magyarok és a szlovákok?

Érdekesség, hogy míg a magyar párt egyáltalán nem képes megszólítani a szlovák nemzetiségű választókat (lásd, a lenti táblázatban szereplő 0 százalékot), addig a szlovák pártok elviszik a magyar nemzetiségű választók 64 százalékát. A Magyar Szövetségre így a felvidéki magyaroknak csak a 34 százaléka szavaz az AKO szerint. Második helyen a magyarok körében a Smer, harmadikon a PS szerepel. A PS mögött szorosan, 10 százalékkal Igor Matovič pártját mérték.

Látható, hogy egy hónap alatt 3 százalékkal esett vissza a magyarok körében a Magyar Szövetség a választási hajlandóság szerint.


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »