Magyar és román gyerekeknek egyformán otthona az immár állami támogatású bánffyhunyadi magánóvoda

Magyar és román gyerekeknek egyformán otthona az immár állami támogatású bánffyhunyadi magánóvoda

Továbbra is érdeklődés övezi a román szülők részéről a tavaly megnyílt bánffyhunyadi magyar óvodát, ahol 40 aprósággal indult el az új tanév. Török Ferenc, a Kolozs megyei tanintézet igazgatója a Krónikának kiemelte, egy pillanatig sem zárkóztak el attól, hogy román nemzetiségű vagy vegyes házasságból származó gyerekeket is fogadjanak, viszont amellett kiállnak, hogy magyar tannyelvű kisdedóvót működtetnek.

Megnövekedett létszámmal indult a második tanév a magyar állami támogatásból két éve megépült, ám a városi önkormányzat román többségének ellenállása miatt csak tavaly szeptemberben megnyílt bánffyhunyadi óvodában. A református egyház által magánintézményként működtetett kisdedóvóban tavaly 32, idén pedig már 40 kisgyerek kezdte meg az óvodáséletet. Török Ferenc, a Kolozs megyei tanintézet igazgatója a Krónika érdeklődésére elmondta,az idei tanévben is több román család ragaszkodott hozzá, hogy gyereke ebbe az óvodába járjon, hiszen meggyőződésük, hogy egy plusz idegen nyelv ismerete csakis előnyére válhat a kicsinek. „Mi nem zárkóztunk el egy pillanatig sem attól, hogy román nemzetiségű gyerekeket is fogadjunk, az egyetlen dolog, amiért kiállunk, és természetesen ezt mindeniknek elmondjuk, hogy magyar tannyelvű óvodát működtetünk. Ez nem azt jelenti, hogy nem szólunk románul a gyerekekhez, amíg nem tanulnak meg magyarul” – magyarázta az egykori megyei főtanfelügyelő-helyettes, a közelmúltig földrajz szakos tanfelügyelőként is tevékenykedő igazgató.

Arra a kérdésünkre, hogy a román szülők főként a nyelvtanulás vagy a jobb körülmények miatt íratják gyerekeiket a Kolozs megyei magánóvodába, Török Ferenc azt válaszolta, ezt nehéz lenne egyértelműen kijelenti, valószínűleg mindkét szempontot figyelembe veszik. „Szerintem elsősorban a felvilágosult, európai gondolkodású román családok vették fontolóra ezt a választást. Mi nem foglalkoztunk azzal, hogy ebből nemzetiségi ügyet csináltak. Nekünk a gyerek az gyerek. Számunkra az a fontos, hogy az óvoda magyar tannyelvűként működik. A gyerekek pedig lehetnek reformátusok, katolikusok, ortodoxok, vagy akármilyen más vallásúak, illetve anyanyelvűek” – hangsúlyozta a bánffyhunyadi református egyházközség gondnokaként is tevékenykedő oktatási szakember. Hozzátette, a magyar és román anyanyelvű gyerekek nagyon jól kijönnek egymással, a probléma a felnőttek – a politikusok és a „haszonleső emberek” – között van. A korszerű létesítménybe magyar és román anyanyelvű gyerekeket is beírattak.

Hírdetés

Mint arról korábban beszámoltunk, Kalotaszeg 8000 lélekszámú (ebből mintegy 1800-an magyarok) központjában azt követően robbant ki magyarellenes hangulatkeltés, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) helyi szervezete megvétózta, hogy csak magyar tannyelvű óvoda és bölcsőde működjön az új épületben, és azt a feltételt szabta a tanintézet önkormányzati finanszírozásának támogatásához, hogy zárják be a város két másik – régi épületben működő – óvodáját, és a gyermekeket költöztessék át a magyar állami támogatásból épített intézménybe. Miután a városi képviselő-testület 2022 nyarán elutasította az óvoda önkormányzati kezelésbe vételét és működtetését, a református egyház tavaly úgy döntött, hogy magánóvodaként működteti az intézményt. A hosszú programos óvodában 40 aprósággal indult az új tanév.

Török Ferenc örömmel osztotta meg lapunkkal, hogy bár a püspökség továbbra is segíti őket, idén áprilistól az állami támogatásnak köszönhetően az alkalmazottak fizetését már az óvoda fizeti. „Az akkreditációt csak három év után kérhetjük, de volt egy kibúvó a törvényben, amit kihasználtunk, az oktatási minisztérium is nyitott volt erre, így előbb megkaptuk az állami finanszírozást” – magyarázta az intézményvezető, arra utalva, hogy a romániai normatív támogatási rendszer alapján állami finanszírozásra jogosult minden olyan akkreditált, engedéllyel rendelkező oktatási intézmény, amely nem kér tandíjat a gyermekektől. A bánffyhunyadi magyar óvoda igazgatójától azt is megkérdeztük, hogyan tekintenek a jövőbe. „Istenbe vetett bizalommal. Minket az Isten segített eddig is, hiszen olyan dolgokat tudtunk megvalósítani, amit 5-6 évvel ezelőtt remélni sem mertünk volna. Már az is rendkívüli, hogy az akkreditálás előtt megkaptuk az állami támogatást. Az embereknek meg kellett érteniük, hogy a nevelésben a pénznek kell követnie a gyermeket” – fogalmazott Török Ferenc.

Forrás: Krónika

The post Magyar és román gyerekeknek egyformán otthona az immár állami támogatású bánffyhunyadi magánóvoda appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »