Šutaj Eštok: Nyomozócsoport jön létre a járványkezelés vizsgálására

Šutaj Eštok: Nyomozócsoport jön létre a járványkezelés vizsgálására

Nyomozócsoportot hoz létre a Szervezett Bűnözés Elleni Hivatal (ÚBOK) a Covid-19-járvány kezelésére hozott állami intézkedések vizsgálására – jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Matúš Šutaj Eštok (Hlas-SD) belügyminiszter. A Covid-nyomozócsoport a korrupcióellenes részlegen jön létre, és átveszi a már korábban indított eljárásokat is. A sajtótájékoztatón Ľubomír Solák országos rendőrfőkapitány is részt vett.

Šutaj Eštok elmondta, a csoport négy fő területre fog összpontosítani. Az első a mobil oltópontok létrehozására fordított közpénzek felhasználása. A miniszter szerint ugyanis átláthatatlan volt a folyamat, és elsősorban az állami pénzeket elosztó személyekhez közeli emberek jutottak támogatáshoz.

„Minden jel szerint egy-egy tesztelőpontra, melyek fenntartása havonta akár 30 ezer euróba is került, mindennemű feltételek nélkül ítéltek meg támogatásokat. A mindannyiunk adójából kifizetett támogatások odaítélésének ellenőrzése lesz a nyomozócsoport feladata”

jelentette ki a miniszter.

További feladat lesz annak kiderítése, hogy túlárazva vásároltak-e egészségügyi eszközöket. Šutaj Eštok úgy véli, a veszélyhelyzet alatt nem létezett nyilvános ellenőrzés és átlátható verseny a beszállítók között. Hozzátette, az oltóanyagok vásárlását is ellenőrzik, ezzel kapcsolatban az orosz Szputnyik-vakcinákat, illetve a fel nem használt készleteket említette.

„A negyedik, és legfontosabb dolog, amit a csoportnak ki kell vizsgálnia, az a 20 ezer halálos áldozat”

mondta Šutaj Eštok, hozzátéve, a hozzátartozóknak választ kell kapniuk arra, politikailag és büntetőjogilag ki felelős a rokonaik haláláért.

Solák országos rendőrfőkapitány a már megindított ügyekkel kapcsolatos rengeteg eljárási cselekménnyel indokolta a nyomozócsoport létrehozását.

Hírdetés

„A vizsgálat még tavaly kezdődött, a Legfőbb Ügyészség indította. A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség idén más területen csatlakozott a vizsgálathoz, most döntés született ennek kibővítéséről”

mondta Solák.

A belügyminiszter azt várja, hogy más intézmények is együttműködnek a rendőrséggel, szerinte ezt kell tennie Peter Kotlár járványkezelési kormánybiztosnak is. A miniszter nyilatkozata alapján azonban Kotlár nem tagja a vizsgálócsoportnak.

Az SNS örül a járványügyi nyomozócsoport létrehozásának

A kormánykoalíciós SNS örül, hogy nyomozócsoportot hoztak létre a COVID-19-járvány idején hozott állami intézkedések kivizsgálására, és köszönetet mondott Matúš Šutaj Eštok (Hlas-SD) belügyminiszternek, aki hétfőn jelentette be a döntést. Az SNS ugyanakkor sajnálja, hogy nem került sor hamarabb erre – tájékoztatta a TASR-t Zuzana Škopcová, az SNS elnöki irodájának igazgatója.

„Bízunk benne, hogy a különleges nyomozócsoport az új egészségügyi miniszterrel és Denisa Saková (Hlas-SD) gazdasági miniszterrel együttműködve adatokkal szolgál majd a nyilvánosságnak, hogy kik kerestek 2020 és 2022 között a járványon”

közölte Škopcová.

A szóvivő hangsúlyozta, hogy Peter Kotlár járványkezelési kormánybiztos már korábban szorgalmazta ilyen nyomozócsoport felállítását. A párt reméli, hogy nem kerülik el a felelősségre vonást azok, akik kerestek a járványon.

Az SNS fontosnak tartja, hogy az Állami Tartalékalap kielemezze a járvány idején lezajlott vásárlásokat, az egészségügyi tárcának pedig az oltások menetét és az anyagfelhasználást kellene kielemeznie.

teraz.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »