Vitézy Dávid: Csárdi volt az egyetlen Tóni, aki támogatta a kampányomat

Vitézy Dávid: Csárdi volt az egyetlen Tóni, aki támogatta a kampányomat

Az LMP-ből távozó Csárdi Antal „robbantott bombát” azzal, hogy közölte: egyeztetések zajlottak Rogán Antal, Vitézy és az LMP vezetése között.

https://telex.hu/belfold/2024/10/21/vitezy-csardi-volt-az-egyetlen-toni-aki-segitette-a-kampanyomat

Csárdi Antal kilépésének oka az volt, hogy úgy érezte, az LMP túlságosan közeledik a Fideszhez, és ezt szerinte igazolja az, ahogyan a fideszes Szentkirályi Alexandra visszalépett az LMP-jelölt Vitézy Dávid javára a főpolgármester-választási kampányban. Később egy interjúban beszélt arról is, hogy egy számára rendkívül megbízhatónak tartott személytől eljutott hozzá egy olyan bizonyíték, amely szerint „még azelőtt, hogy a kongresszus döntött volna a Vitézy-projektről, előrehaladott egyeztetések zajlottak Rogán Antal (a miniszterelnök kabinetfőnöke), Vitézy Dávid és a párt vezetése, azaz Ungár Péter között”. „Nem én hagytam ott az LMP-t, hanem az LMP csúszott ki alólam” – fogalmazott.

Hírdetés

Csárdi kilép a frakcióból is, amely ezzel meg fog szűnni – szeretne a munkatársinak időt hagyni arra, hogy felkészüljenek a változásra, de valamikor idéz még megtörténik a kilépése, tette hozzá.

Az LMP által a főpolgármesteri kampányában támogatott Vitézy Dávid hétfőn a közösségi oldalán reagált az elhangzottakra. „Mivel az országos pártpolitikában továbbra sem szeretnék részt venni, a pletykálkodásra, hazudozásra, jólértesültséget álcázó árulásra és persze folyamatos kavarásra alapuló régi ellenzéki virtusból a jövőben is szeretnék kimaradni, és Budapest, illetve a magyar vasút valódi ügyeire koncentrálni, ahogy eddig is tettem” – írta, hozzátéve: „Csárdi Tóni a kampányomat mindvégig támogatta (ő volt az egyetlen Tóni, aki ezt tette), ezt köszönöm neki”.

Vitézy elmondása szerint Csárdi LMP-s vezetőként az egyike volt azoknak, akik rábeszélték az együttműködésre. Az üzenete Csárdinak és a lemondását elváró Hadházy Ákosnak: „sok sikert kívánok a Duna-párt vagy ki tudja milyen nevű új ellenzéki mozgalmuk megalapításához – de kérem, hogy hagyjanak ki a 2026-os kampányukból”.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »