MOB: erős mag állt össze Párizsban, amire lehet alapozni Los Angelesben

MOB: erős mag állt össze Párizsban, amire lehet alapozni Los Angelesben

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) célkitűzése a Los Angeles-i nyári játékokra az, hogy a magyar csapat az éremtáblázaton közel legyen a legjobb tízhez.

Fábián László főtitkár az idei, párizsi olimpiát elemezve a Nemzeti Sportrádióban hétfőn úgy fogalmazott, hogy – bár ezt nem mondták ki, de – a technikai minimum, amiben gondolkodnak, az a hat aranyérem.

„Mi úgy gondoljuk, ahhoz, hogy a magyar csapat hozza az elvárt eredményt, az a hat aranyéremnél kezdődik” – mondta, majd úgy folytatta: más megközelítésben azt a célt szokták kitűzni, hogy lehetőség szerint a legjobb húszban, a legjobb tizenötben legyen a végén a küldöttség.

„Hozzáteszem, ahhoz, hogy a legjobb tíz között legyünk, tizenkét aranyérmet kellett volna összerakni. Nem lehetetlen, de nem egy egyszerű dolog. Los Angelesben az a cél, megint ezt a mutatót mondom, amit a MOB-ban szívesen meghatározunk, hogy közel legyünk a legjobb tízhez” – hangsúlyozta.

Az egyes sportágakat tekintve a párizsi szereplést illetően az értékelés összetettségére utalva a kajak-kenut említette, amelyben minden számban volt magyar döntős, hét érem jött össze, de – jegyezte meg – „megszoktuk, hogy ott az arany”. A küzdősportok szerinte „kicsit vegyesen teljesítettek”, ökölvívásban a három résztvevőt és a két ötödik helyet nagyszerű eredménynek nevezte, a tekvondóban viszont győzelmet nem várt – hatalmas siker, hogy ez mégis összejött –, eggyel több érmet azonban igen. A cselgáncs és a birkózás – meglátása szerint – viszonylagosan szerényebb eredményt hozott.

A magyar csapat hat arannyal, hét ezüsttel és hat bronzzal a 14. helyen zárt az éremtáblán, összesen 52 1-8. helyezést harcolt ki és fiatalabb volt az összetétele, mint Rióban és Tokióban. A MOB értékelése szerint erős mag állt össze Párizsban, amire lehet alapozni.

Hírdetés

Los Angelesben „negyven körüli” sportág szerepel majd a programban, ezekből tízben a magyarok még a kvalifikációra sem jutnak el, alapfeladat ezekben erősíteni – fogalmazta meg a célokat Fábián László. Van tíz-tizenkét sportág – folytatta –, amelyben vagy kijutnak a magyarok, vagy nem, ezeknél abba az irányba kell elmozdulni, hogy inkább sikerüljön.

„Végül ott van húsz-huszonöt sportág, amelyben kötelező a kijutás, és sztenderden kinn is vagyunk. Ezekben azt kell megnézni, milyen segítségre van szükségük a sikeres szerepléshez” – jelezte.

A jövőbeni eredményes versenyzés nagyon fontos összetevője szerinte a sporttudomány vívmányainak az alkalmazása, mert sok esetben „többet már nem lehet edzeni, de lehet sokkal jobban, hatékonyabban”.

„Rengeteg lehetőség van, amelyeket kis műhelyekben használnak, de általánosságban kell ezeknek elterjedniük” – hangsúlyozta a MOB főtitkára, kiemelve még az edzőképzés fontosságát.

„Volt a magyar edzőképzésben tizenöt-húsz év helyben járás. Ez egy picit látszik, nem szeretnék senkit sem megsérteni. Abban mindannyian egyetértünk, vannak tehetséges edzőink, műhelyeink, de a világ halad. Nem lehet elővenni a 60-70-es években vezetett edzésnaplót. Azonnal kell tudni reagálni mindenre, még a legjobb edzőknek is mindig gondolkodniuk kell” – fogalmazott.

Fábián László megemlítette, hogy jövőre három nagy feladat vár a MOB-ra, a téli és a nyári európai olimpiai fesztiválra, illetve a strandsportok világjátékára kell logisztikailag és szakmailag felkészülni.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »