Békési Erika újságíróval, íróval folytatódott a „Hitem”, a Magyar Kurír – Új Ember podcastsorozata

Békési Erika újságíróval, íróval folytatódott a „Hitem”, a Magyar Kurír – Új Ember podcastsorozata

Békési Erika újságíró, író volt a Magyar Kurír és az Új Ember év elején indult Hitem című podcastsorozatának legutóbbi vendége.

Békési Erika újságíró, író, feleség, édesanya. Dolgozott már közgazdászként, hittanárként, szociális és kommunikációs munkatársként is, de minden feladatkörében legfontosabb számára az egymásra figyelő, mély beszélgetés.

Első gyermekük halálával – házasságuk első évében – férjével komoly próbatételt kaptak. Azóta azt vallja, hogy

Írásaiban szívesen kalandozik az „azelőtt” csodálatos világában, és igyekszik megmutatni az emberi élet szépségét. Ezt teszi a közelmúltban megjelent A Mama köténye című könyvében is: a történet az olvasót a régi falusi mindennapokba repíti vissza, ahol a hit megélése még természetes volt.

Erika férjével Gárdonyban él, négy fiúgyermeket nevelnek.

Részletek a beszélgetésből:

„A könyv, amit írtam, megválaszolja az életem nagy kérdését, hogy miért halt meg a kislányunk?”

Hírdetés

„…Ott a szülőszobában, amikor megszületett Sára, a férjem megkérdezte az orvost, hogy megkeresztelheti-e. Akkor ott pár percre megállt az idő… Gábor elmondta a keresztelés szövegét, leöntötte vízzel a kis fejét, és megkeresztelte a kislányunkat… azután készült egy fénykép, majd elvitte a mentő…”

„…Amit akkor ott, abban a nyolc napban a szülőszobában leírtam, egy boldog történet lett, egy megnyugvást adó történet, aminek az lett az utolsó mondata – ezt is kaptam »felülről«, ilyet egy normálisnak mondott esetben nem ír le egy édesanya, aki a gyermeke haldoklását nézi: »Anya, apa, miért sírtok, nem látjátok, hogy igazán boldog vagyok?«”

„…Számomra az idős nénik hite, ami évszázadokon át továbbvitte a kereszténységet, az, hogy ők mindig jelen vannak a templomban, és mindig úgy mennek oda, mintha ünnepre mennének – ez egy olyan folytonos erő, bizonyosság, amibe én kapaszkodni tudok…”

*

A felvétel a Katolikus Rádióban készült; ezúttal is nagyon köszönjük támogatásukat. A sorozat szerkesztője, a vendégek beszélgetőpartnere: Fodor Endre.

Köszönjük, ha Olvasóink feliratkoznak a podcastcsatornára, és a beszélgetést megosztják másokkal is!

Fotó: Veres Ádám

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »