Több ezer gyereket ihletett meg Süsü mesés világa

Több ezer gyereket ihletett meg Süsü mesés világa

Rengeteg fantáziadús rajz érkezett Magyarország első meserádiójának pályázati felhívására. A Csukás Meserádió logójában is szereplő ikonikus egyfejű köré sok gyermek képzelt mesés világot. A győztes közülük a nyolcéves Hodosi Kira Roxána lett, aki az olvasó Süsüt a Csukás Meserádió hullámhosszát hallgatva örökítette meg.

 A Csukás Meserádió szeptemberi indulásával egyidőben hirdetett pályázata során, egy Süsüt ábrázoló színezőt kellett színekkel és élettel megtölteniük a gyermekeknek. A közmédia Csukás Istvánról elnevezetett online meserádiójának felhívásában a nagy mesemondó legendás karaktere kedvenc mesekönyvét olvassa, a gyermekeknek képzelőerejük segítségével ezt a jelenetet kellett kiegészíteniük.

A szeptember végén zárult pályázat eredményét október 18-án hirdették ki, a nyertes alkotásokat a Csukás Meserádió weboldalán tették közzé.

A bírálóknak több mint 2200 rajzból kellett kiválasztaniuk a nyertes pályaműveket, a nagy érdeklődés és a sok rajz miatt megosztott harmadik díjat és két tanári különdíjat is kiosztott a zsűri.

Az első helyezett Hodosi Kira Roxána, 8 éves tanuló lett Kunmadarasról, aki csodaszépen ötvözte a Csukás Meserádió elemeit a saját fantázia világával. A második díjat Balázs Zselyke, 9 éves tanuló nyerte Korondról, míg a harmadik helyet Holló Hanna 10 éves és Polgár Mikolt 9 éves gyermekek kapták, akik mindketten Budapestről küldtek be pályaművet.

Hírdetés

A legtöbb rajzott beküldő pedagógus különdíjból kettőt osztottak ki, mivel szoros végeredmény született: a Tarjáni Kéttannyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Szegedről 57 rajzzal pályázott, míg a Kálozi Szent István Általános Iskolából 56 alkotás érkezett.

A legötletesebb rajzok készítőit a Csukás Meserádió megjutalmazza. Az első helyezett a Süsü, a sárkány című darab színpadi előadására nyert jegyet a teljes osztályával együtt, amelyet az MTVA székházában tekinthetnek majd meg a diákok. A második díj egy Süsü plüssfigurát és ajándékcsomagot tartalmaz, míg a harmadik helyezett gyerekek szintén Süsü-ajándékcsomagot kapnak ajándékba. Az első három díjazott alkotáson kívül további 50 gyermek csodálatos rajzát választotta ki a Csukás Meserádió zsűrije „különdíjasnak”, akik emléklapot kapnak a remek teljesítményük elismeréseként.

Gévai Csilla, a Csukás Meserádió főszerkesztője hangsúlyozta, a felhívás célja az volt, hogy minél több meserádió hallgató gyermek megmutathassa szárnyaló fantáziáját: „Szerettük volna, ha egy egyszerű színezési feladaton túlmutató felhívást kapnak a gyerekek, amelyben vizuális választ adhatnak arra a kérdésünkre, hogy mit és hol olvas Süsü, a meserádió emblematikus sárkánya. A több mint 2200 pályamű jól mutatja, mekkora igény van napjainkban is a mesére és a varázslatra.”

Csukás Meserádió – Rádió egyfejűeknek elérhető a www.csukasmeseradio.hu oldalon, illetve IOS és Google Play áruházban letölthető applikáción keresztül is.

(MTVA/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »