Gubíkék szerint a Magyar Szövetség adott észt Peter Pellegrininek

Gubíkék szerint a Magyar Szövetség adott észt Peter Pellegrininek

Nyitókép: SITA

Ma már beszámoltunk róla, hogy Peter Pellegrini államfő alálírta a konszolidációs csomagot és a tranzakciós adó bevezetéséről szóló törvényt.

A hírrel kapcsolatban a Magyar Szövetség ún. szakmai politizálásáért felelős vezetői, nevezetesen a Gubík László – Őry Péter tandem is sajtónyilatkozatot adott ki. Ebben nem kevesebbet állítnaka, mint hogy az államfő a Magyar Szövetségtől kapott levélből inspirálódott a konszolidációs csomag és a tranzakciós adó „éles és egyértelmű kritikájánál.” Hogy ezt mégis mire alapozzák, nem tudni.

Mi van?

A Magyar Szövetség figyelmét nyilván elkerülte, hogy az államfőnek írt levelükben eredetileg Pellegrinitől pont az ellenkezőjét kérték annak, mint amit az tett. Egészen pontosan azt kérték, hogy az államfő vétózza meg a konszolidációs csomagot. Nos, nem ezt tette. Épp ellenkezőleg, aláírta a jogszabályt.

Kérdés, hogy olvasta-e egyáltalán a neki küldött levelet. A Magyar Szövetség arcátlan módon mégis saját eredményének próbálja láttatni Pellegrini nyilatkozatát. Ugyanis ezt írják:

” A döntéséről szóló nyilatkozatban éppen azokban a pontokban fogalmazott meg éles és egyértelmű kritikát a kormány és a koalíciós pártok felé, amelyeket a Magyar Szövetség is átgondolatlannak tart. Ahogy azt korábbi nyilatkozatunkban és Szlovákia köztársasági elnökének elküldött levelünkben is megfogalmaztuk”

Hírdetés

– írják.

Bingó. Gubík és Őry vétót kért, Pellegrinitől erre jóváhagyást kaptak. Ők mégis eredményesnek tartják magukat, mert úgy állítják be, mintha Pellegrini az aláírást illető kritikájában a Magyar Szövetség leveléből inspirálódott…

Ezt nevezik délibáb kergetésnek, vágypolitizálásnak, „jók voltunk” effektusnak, a választópolgárok hülyének nézésének, azaz „korszakváltásnak”. Mert ha nem is értek célt, legalább eljátszák, hogy igen.

A teljesség igényével íme, Peter Pellegrini nyilatkozata a konszolidációs csomag és a tranzakciós adóról szóló törvény aláírása után, illetve a Magyar Szövetség sajtóhíre:

Prezident SR podpísal konsolidačný zákon aj zákon o transakčnej dani Bratislava 18. októbra (Kancelária prezidenta SR) – Prezident SR Peter Pellegrini podpísal dnes konsolidačný zákon, ktorého cieľom je ozdravenie verejných financií. Rozhodol sa tak potom, čo bola splnená jeho podmienka, aby sa našlo kompromisné riešenie v otázke platov zdravotníkov. Minister zdravotníctva SR Kamil Šaško dnes prezidenta SR na stretnutí v Prezidentskom paláci informoval, že sa podarilo vyrokovať viac ako 100 miliónov eur na zvýšenie platov všetkých zdravotníckych povolaní. Hoci prezident SR rozumie potrebe ozdravenia verejných financií, upozornil vládu, aby pri opatreniach dôsledne vnímala aj skutočný stav slovenskej spoločnosti. „Verím, že vláda na budúci rok svojimi riešeniami podá pomocnú ruku všetkým ľuďom, ktorí by sa aj kvôli prijatým konsolidačným opatreniam mohli dostať do životných ťažkostí,“ zdôraznil. P. Pellegrini dnes podpísal aj zákon o transakčnej dani, ktorý považuje za neoddeliteľnú súčasť konsolidačných opatrení. Transakčná daň je viac unikátom ako bežným opatrením v európskych štátoch. „Preto veľmi ocením, ak sa vláda podrobne oboznámi so všetkými dôsledkami takejto dane. Daň má začať platiť až od 1. apríla budúceho roka, čo je dostatok priestoru na vyriešenie viacerých stále otvorených otázok,“ uviedol. Prezident SR verí, že vládny kabinet prostredníctvom novely tohto zákona urobí všetko pre to, aby odstránila nezamýšľané dôsledky zavedenia novej dane na celú spoločnosť.

Itt pedig a Magyar Szövetség sajtóhíre:

Magyar Szövetség: A kormány még a tranzakciós adó bevezetésekor sem gördíthet akadályokat a hátrányos helyzetű és kiszolgáltatott embereket segítő szervezetek elé. A törvényhozóknak 5 hónapjuk van arra, hogy a jogszabály átgondolatlan részeit javítsa.   Az államfő a konszolidációs csomaggal együtt a pénzügyi átutalásokra új adónemet bevezető, az ún. tranzakciókról szóló törvényt is aláírta, de a döntéséről szóló nyilatkozatban éppen azokban a pontokban fogalmazott meg éles és egyértelmű kritikát a kormány és a koalíciós pártok felé, amelyeket a Magyar Szövetség is átgondolatlannak tart. Ahogy azt korábbi nyilatkozatunkban és Szlovákia köztársasági elnökének elküldött levelünkben is megfogalmaztuk:   “Meggyőződésünk szerint egy összetartásra épülő társadalom fontos alkotóelemei a helyi, regionális valamint országos önkéntes szervezetek, egyesületek, sportklubok, alapítványok és természetesen az egyházak, amelyekben egyes személyek önkéntesen fordítanak mások javára a szabadidejükből és a pénzügyi eszközeikből. Aggályosnak tartjuk, hogy az elfogadott pénzügyi tranzakciós törvény hátrányosan érinti az ilyen szervezeteket, mert félő, hogy csökkenti az önkéntes aktivitást, ezáltal gyengítheti a közösségi összetartást, kedvezőtlen társadalmi folyamatokat okozva.”   Ezért reméljük, hogy Peter Pellegrini köztársasági elnök kritikus szavai kellő visszhangra találnak a koalíciós parlamenti képviselők között, és a jogszabály hatálybalépésének időpontjáig, azaz 2025. április 1-g a törvényből eltávolítják azokat a pontokat, amelyek hátrányos helyzetbe hoznák, s talán tartósan károsítanák a fent említett szervezeteket és a segítségükre szoruló embereket.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »