Vasúttársaságot alapított a román kormány

Vasúttársaság alapítására vonatkozó kormányhatározatot fogadott el a Ciolacu-kabinet. A Carpatica Feroviar SA tulajdonosa a bukaresti szállításügyi minisztérium, alaptőkéje 125 ezer lej (több mint 10 millió forint). Az új teherfuvarozási vasúttársaság feladata "az ország védelmi szükségleteinek szolgálata és a prioritásnak minősülő szállítások biztosítása".

"A román állam, az állami vasúti teherforgalmi vállalat révén meghatározó szerepet játszik az Ukrajna felől érkező, illetve oda tartó vasúti áruszállítás biztosításában" – idézi az economedia.ro a kormányhatározatot.

A Carpatica Feroviarnak kell felváltania a csődközeli helyzetben levő állami vasúti teherfuvarozási vállalatot, a CFR Marfa SA-t. A cég 2007 óta minden évet veszteséggel zárt, 2023 végén az adósságállománya 4,595 milliárd lej volt. Tizenhat év alatt a CFR Marfa árbevétele 1,835 milliárd lejről 778 millió lejre csökkent, az alkalmazottainak a száma pedig közel 19 ezerről 3200-ra.

Hírdetés

A román kormánynak be kell hajtania a vállalaton egy 2,6 milliárd lejes állami támogatást, melyet az Európai Bizottság törvénytelennek nyilvánított.

A CFR Marfa tavaly 31,2 százalékos piaci részesedéssel rendelkezett, írja az economedia.ro. Romániában 39 vasúttársaság működik, közülük 34 rendelkezik árufuvarozási engedéllyel.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »