Tizenöt embert ítéltek börtönbüntetésre egy közép-kínai épület összeomlása miatt

Tizenöt embert ítéltek börtönbüntetésre csütörtökön a közép-kínai Hunan tartományban egy épület 2022-ben történt, és 54 ember halálát okozó öszeomlása miatt – jelentette a kínai állami média.

A vádlottak, akik között van az illegálisan épített és kibővített épület tulajdonosa is, valamint tisztviselők is, két év és kilenc hónaptól 12 évig terjedő börtönbüntetést kaptak a helyi bíróságok által első fokon hozott ítéletek szerint.

Az incidens Csangsában, a tartományi székhelyen történt 2022. április végén, a házomlásnak az 54 halálos áldozaton túl kilenc sérültje is volt.

Hírdetés

Vu Cse-jungot, az épület tulajdonosát 11 évi börtönre ítélték gondatlanság vádjával. Az ítélet szerint nem szakképzett építőmunkásokat foglalkoztatott az épület illegális megépítésére és bővítésére, amelyet aztán szálláshelyként és vendéglátóhelyként adott bérbe. Emellett az épület várható összeomlásának egyértelmű jeleit is figyelmen kívül hagyta, és nem ürítette ki azt időben, ami súlyos áldozatokkal járt.

Csou Cseng-mao, a kerület korábbi helyettes vezetője 12 évi börtönbüntetést kapott kötelességmulasztás és kenőpénz elfogadása miatt.

Az elítéltek között van még több a városüzemeltetési és piacszabályozási osztályok korábbi ellenőrei közül, valamint a Hunan Xiangda Engineering Testing cég részvényesei és ellenőrei közül, akik hamis dokumentumokat állítottak ki az építési projekthez. A céget 1 millió jüan (körülbelül 50 millió forint) pénzbírsággal sújtották.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »