Slovnaft Cup: Könnyedén vette az akadályt, továbbjutott a Komáromi FC

Slovnaft Cup: Könnyedén vette az akadályt, továbbjutott a Komáromi FC

Október 16-án a harmadik ligában érdekelt Hamsik Academy vendégeként lépett pályára a Komáromi FC a Slovnaft Cup 4. fordulójában. A lilák bizonyították erejüket, a mérkőzés favoritjaként 4:0-ás győzelmet arattak, ezzel továbbjutottak a kupa 5. fordulójába.

A komáromiak már az 5. percben veszélyeztettek, Ganbold lövését azonban sikeresen védte Marek Hamrák. A 9. percben a KFC korábbi játékosa, Patrik Abrahám egy hosszú indítással találta meg társát, de nem voltak végül veszélyesek.

Az első gólra egészen a 23. percig kellett várni, ekkor találta be Tóth Gábor, megszerezve a vezetést a komáromiaknak. Néhány perccel később a tizenhatoson túl jutott szabadrúgáshoz a KFC, Šmehyl pedig gyönyörűen értékesítette is – 0:2.

A második félidőt ott folytatták a komáromiak, ahol az elsőt abbahagyták. Sliacky a 49. percben már háromra növelte a vendégek előnyét. Nem adták fel a hazaiak, próbáltak helyzeteket kidolgozni, azonban jól működött a komáromi védelem.

A gólgyártást Dávid Kmeťo fejezte be a 90. percben, így 4:0-ás győzelemmel térhettek haza a komáromiak.

A mérkőzés speciális tartalommal bírt Jakub Sylvestr számára, aki a Hamsik Academy elődjében nevelkedett. Ebből az alkalomból maga Marek Hamšík adott át neki egy emlékmezt.

Hamšík némi késéssel, csak a második félidő elején érkezett meg a találkozó helyszínére. A mérkőzés után elmondta, hogy csapatuk jól játszott, jó fényben mutatkoztak be az elsőligás Komárom ellen. Annak pedig külön örül, hogy egykori akadémistájuk is pályára lépett ellenük.

Jakub Sylvestr a találkozó után elmondta, hogy az elején nehezebben találták a ritmust, de végül már az első félidőben sikerült két gólt szerezniük, ezt követően pedig már megmutatkozott az osztálykülönbség a csapatok között.

„Örülök, hogy nem feledkeztek meg rólam. Besztercén vagyok majdnem mindig, így regisztrálom őket, tudunk egymásról. Örülök, hogy így hivatalosan is játszhattam ellenük, öröm volt”

Hírdetés

mondta Sylvestr.

Slovnaft Cup – 4. forduló – 2024.október 16., 15.00 – Hrochoť

Gólszerzők: 23. G. Tóth, 30. Šmehyl, 49. Sliacky, 90. Kmeťo.

sárgalap: 63. Abrahám – 33. G. Tóth, 88. Žák.

Játékvezetők: Libiak – Želeňák, Dobrík.

Nézőszám: 310.

Hamsik Academy: Hamrák – Jenat, Kapor (C), Holub – Netolický (46. Sásik), Brodziansky, Krištof, Barbora (56. P. Hanes) – A. Jackuliak (56. Puškár), Abrahám (69. Beran), Dopater (46. D. Rusko). Vezetőedző: Rastislav Kollár.

Komáromi FC: Dlubáč – Šmehyl (C), Špiriak, Pillár, Rudzan – G. Nagy (64. Žák) – Ganbold (74. Kmeťo), Špyrka (46. Špalek), Németh, Sliacky (64. Pastorek) – G. Tóth (46. Sylvestr). Vezetőedző: Mikuláš Radványi.

Radványi Miklós védencei legközelebb a hétvégén, október 20-án fogadják Zólyombrézó együttesét, majd 26-án a Slovan ellen lépnek pályára a pozsonyi Nemzeti Stadionban.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »