Így szorul vissza a magyar közigazgatás

Így szorul vissza a magyar közigazgatás

"Lépésről lépésre, tégláról téglára"… Magyar Péter annyira megrontotta ezeket a kifejezéseket, hogy már-már összeforrtak a globalista politikus minden pojácaságba hajló stand up show-jával. Pedig a lépésről lépésre, tégláról téglára pontos leírása lenne egy olyan jelenségnek, amelyről a wishes messiás mélyen hallgat: a magyar vidék teljes elcigányosodásáról van szó.

Ennek a jelenségnek a feltérképezésére megbízható adatokat szolgáltatnak a különböző választási eredmények, ahol "élőben" követhetjük nyomon, hogyan cigányosodnak el a falvak, hogy választanak maguknak saját vezetőket (esetleg a különböző cigány érdekcsoportok miként marakodnak a koncon), vagy éppen hogyan alakulnak a pártlistákra leadott voksok.

Augusztusban – állatorvosi ló gyanánt – már készítettem ilyen elemzést Tiszaburáról, ám természetesen nem ez az egyetlen település, ahol hasonló folyamatok zajlanak le az elcigányosodást illetően.

Portálunkon meglehetősen jó olvasottsággal bír az a hír, miszerint Nógrádmegyeren őrségváltás történt, az eddigi magyar polgármester helyébe lépő cigány elöljáróval pedig nem óhajtanak együtt dolgozni az önkormányzati alkalmazottak, ezért inkább egyöntetűen felmondtak.

Épeszű ember tudja, mit jelent cigányokkal együtt dolgozni, szóval a felmondáshullám maximálisan érthető, minden jelentősebb őrségváltás természetes velejárója az ilyen. Az már viszont ijesztőbb, hogy minderre az önálló állami létre képtelen cigányság egyes hangadói miként reagáltak. Így fogalmaztak ugyanis az öntudatra ébredt országfoglalók:

Polgárőröknek volt buli, az magyar buli volt. Keresztény buli volt, oda mi nem jöhettünk be. Ez most máshogy lesz. A mi polgármesterünk azt akarja, hogy mi, megyeriek, magyarok és cigányok egybe’ legyünk.

Ez az "együtt legyünk" maszlag hangzatos ugyan, csak a gyakorlatban kivitelezhetetlen, ráadásul nyilván nem véletlenül nem mehettek be a "bulikra" a cigányok, nem előítéletnek, hanem tapasztalatnak hívjuk mindezt.

Egy másik cigányasszony a riportban ki is jelenti, hogy "nem véletlenül mondtak fel a munkatársak" és eddig ők (vagyis a cigányok) "háttérbe voltak szorítva, de innentől más világ lesz".

Ehhez hasonló öntudatra ébredést tapasztalhattunk a dél-afrikai apartheid-rendszer végóráiban is, azzal a különbséggel, hogy ott egy valóban fehérek által működtetett, teljesen életképes rendszerre telepedett rá egy internacionális, marxista, antirasszista mázzal leöntött zsidó lobbi, itt pedig már egy eleve sokszor fehérellenes közegben a saját kormányunk járult hozzá aktívan ahhoz, hogy idáig jussunk, természetesen a szintén meglévő globalista lobbi mellett párhuzamosan.

Hírdetés

A gólem azonban öntudatra ébredt, és önálló életet kezd élni. Egy ideig hűséges ugyan az alkotóhoz, de ha közte és a sajátjai között kell dönteni, utóbbit választja majd.

Mivel az előző polgármester, Verbói Gábor József alatt bőséges EU-támogatásban részesült a település (Verbói "civil szervezetén" keresztül), melyet persze "kétes módon" költöttek el, feltételezhetjük, hogy oly sok sorstársához hasonlóan ő is jól feküdt a kormánypártnál mint "független" jelölt, azonban a Fidesz által kitenyésztetett szavazógépek végül ellene fordultak, és a sajátjukat, Rácz Rolandot küldték a polgármesteri székbe.

Tették ezt annak ellenére, hogy a riport alapján (is) egyértelmű, ez az illető nem alkalmas polgármesternek, de első blikkre még a hivatal közelébe sem szívesen engedné az ember.

Rácz és Verbói között kevesebb mint 80 szavazat volt a különbség, a 6 listás képviselő közül (tízezer alatti település, tehát csak lista volt) pedig háromnak is Rácz a vezetékneve. Dokumentumok híján persze biztosra nem állíthatjuk, de 99%, hogy Nógrádmegyert innentől Rácz Roland és a "rokonság" fogja irányítani, a másik három képviselőnek pedig szintén nincs fotója a valasztas.hu-n, hogy etnikailag elhelyezhessük őket.

De mi a helyzet a Nógrád vármegyei listával, amire szintén szavazhattak 2024 júniusában? 74%-kal toronymagasan a Fidesz nyerte a versengést, messze több szavazattal, mint ami mindenki másnak volt együttvéve. Magyarul cigány településhez "méltóan" hozták a kötelezőt. (Az EP-választáson is 70%-ot kaptak, pedig itt már a Tisza is szerepelt.)

Mindebből az következik, hogy furcsa kettősséggel állunk szemben. Egyrészt, ha van rá lehetőségük, az identitással felruházott cigányság helyi szinten elkergetheti a magyarokat a vezetésből, legyen szó Fidesz-kegyelt polgármesterről, vagy bárki másról, országos szinten viszont alázatosan szavaznak továbbra is a Fideszre, mint a segélyek és egyéb kedvezmények végtelen osztogatójára. Ezzel a jelenséggel pedig vélhetően a NER is tisztában van, ezért öl egyre több időt, pénzt és energiát Fideszhez hű cigány ernyőszervezet(ek) létrehozására.

A cigányság nem csak potenciális országfoglaló etnikum a magyarok kárára, de bombabiztos szavazóbázis is a NER számára, ha szorulna a hurok, például a Tisza miatt. Mindez pedig azt is előrevetíti, hogy vasszigor helyett még inkább a "rejtett erőforrások" kedvében járnak majd, hiába pusztítják le az országot. Persze eltérő mentalitásra se a Tiszától, se a balliberálisoktól ne számítsunk. Mind már azt számos példa bizonyítja, ugyanúgy kiaknáznák a cigány szavazatok előnyeit, ha lenne rá módjuk és lehetőségük.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info

További érdekességek Nógrádmegyerről:

1. A falu már korábban sem volt makulátlan, a Győzike-família ugyanis eleget rontotta már a hírnevét, lévén innen származnak. Tavaly augusztusban még a Fideszbe belépett "showman" öccse tervezte is, hogy polgármester-jelöltként elindul Nógrádmegyeren, aki Demcsák Zsuzsát kérte fel segítőnek, mert "Zsuzsikával nagyon jó barátok", és "remek műsorvezetőnek" tartja. A terv viszont láthatóan füstbe ment, végül el sem indult a posztért.

2. A településen még a DK is több szavazatot kapott a vármegyei listára, mint a Mi Hazánk, pedig vármegyei viszonylatban sokkal jobban szerepeltek a bolsevik pártnál.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »