Harmadik világbeli migránsok menekülnek haza a svédországi multikulturális pokolból

Harmadik világbeli migránsok menekülnek haza a svédországi multikulturális pokolból

Fél évszázados kísérletezés után a feminista Svédország végre megtalálta a megoldást az általa befogadott sok muszlim bevándorló integrálására. Ez a formula annál is inkább forradalmi, mert maguk a muszlimok fejlesztették ki, és abból áll, hogy integrálni kell őket a saját származási országaikba.

Alig 50 év alatt a boomerek egy népességcserés disztópiává változtatták Svédországot, ahol idegen bandák teljesen büntetlenül garázdálkodnak. Azok a bevándorlók, akik azt hitték, hogy élhetnek egy olyan fehér országban, ahol egyre kevesebb a fehér, rémülten fedezik fel, hogy ez így nem működik.

Az egyik iraki remigráns interjút adott a Dagens Nyheter svéd napilapnak, amelyben hazatelepülését élete legjobb döntésének nevezte. A Svédországban kocsmárosként ténykedő Amint a környékbeli bandatevékenység kényszerítette távozásra. „Elfelejtettem azt az időt! Most úgy élek, mint egy király! Fejlődöm, jól érzem magam. Sokkal nagyobb biztonságban vagyunk Irakban, mint Svédországban" – mondta, utalva új életére hazájában.

Amin korábban egy kocsmát vezetett Stockholm külvárosában. A terület azonban egyre veszélyesebbé vált, ahogy a bevándorló bandák dominálni kezdtek, pénzügyi védelmet követelve a helyi vállalkozóktól, és erőszakhoz folyamodtak, amikor követeléseiket nem teljesítették. Amin lett az egyik célpontjuk. A helyi rendőrség kezdeti támogatása ellenére a helyzet az erőszak fokozódásával tovább romlott. Több lövöldözés is történt a környéken, köztük egy halálos kimenetelű közvetlenül a csehója előtt. "Svédországban nincs biztonság. Már nem érzem magam biztonságban. Nem viselhetsz szép ruhát, aranyláncot, szép órát. Nem vezethetsz szép autót, mert valaki tönkre fogja tenni" – mondta Amin. Új éttermet nyitott Irakban, és azt mondja, sokkal nagyobb biztonságban érzi magát egy olyan országban, ahonnan két évtizeddel ezelőtt menekült el, biztonságot keresve. "Irakban biztonságosabb az élet" – vonja le a következtetést.

Irak sokáig nem tartozott a legbiztonságosabb országok közé.

Amikor Irak a közbiztonság szempontjából hatékonyabbá válik, mint egy skandináv demokrácia, akkor eljött az ideje, hogy feltegyük magunknak a megfelelő kérdéseket.

Svédország a bűnözés tekintetében éllovas Európában, ahol naponta legalább egy lövöldözés történik. Egy fiatal bandatag elárulja, hogy eddig ugyan még nem ölt meg senkit, de már sokakat megsebesített. A drogkereskedelemben kezdte a bűnözőmesterséget, majd 14 évesen átváltott komolyabb bűncselekményekre, és a telefonjában mutogatja az árlistáját: Malmőben egy ajtófelrobbantás 3000 euró, egy gyilkosság 80 000 euró, ez utóbbi Stockholmban 50 000 euró. Tavaly 53 gyilkosság történt Svédországban, és közülük a rendőrség csak minden ötödiket tudta felderíteni. (Ezt a francia rádió rosszul tudja, valójában ugyanis 2023-ban 121 gyilkosság történt Svédországban – H. T.)

Hírdetés

Immár egy fehér ember sokkal nagyobb biztonságban van Bagdadban a muszlimok között, mint Párizsban a muszlimok között.

A migránsok, akiket a nyugati demokráciák tömegesen importálnak, a szülőhazájuk söpredékei, amelyek annyira nem akarják, hogy távozásra kényszerítik őket.

Tekintettel a bevándorlás jelenlegi őrült mértékére, 10 vagy 20 éven belül szinte minden harmadik világbeli ország biztonságosabb lesz, mint Franciaország vagy Svédország.

Svéd rendőrnő a BLM-csürhével szemben – ilyenek őrzik a közrendet, és nekik kellene kordában tartani a muszlim bűnbandákat:

Más kérdés, hogy Irak talán biztonságosabb, de Svédország sokkal fontosabb előnyöket kínál, mert ott anális parádékat lehet szervezni, ami Irakban szigorúan tilos.

(Démocratie participative, ford. H. T.)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »