A PS roma származású képviselője ellenzi a roma nemzetiségi iskola létrehozását

A PS roma származású képviselője ellenzi a roma nemzetiségi iskola létrehozását

A PS roma származású képviselője ellenzi a roma nemzetiségi iskola létrehozását Török Máté2024. 10. 16., sze – 17:37

Az oktatásügyi minisztérium kísérleti jelleggel egy roma nemzetiségi iskola kialakítását javasolta még a nyáron. A tárca korábban elmondta, az érintett önkormányzat állt elő az ötlettel. Több közéleti szereplő állást foglalt már a kérdésben, egyes roma aktivisták intézményesített szegregációtól tartanak. Ezúttal Tankó Vilmos, a PS képviselője nyilatkozott lapunknak.

Mi a véleménye a Rókuson (Rakúsy) tervezett roma nemzetiségi iskola kísérleti projektjéről?

Rossz lépésnek tartom, legalábbis nem átgondoltnak. Az ilyen kísérleti projektek arra szolgálnak, hogy ha beigazolódik az alapötlet, akkor azt kiterjesszék. És biztosan beigazolódik majd, mert miért ne mondanák, hogy igazolást nyert a lépésük? Úgy tűnik, Szlovákiában úgy akarjuk megoldani a szegregációt, hogy átnevezzük a szegregált iskolákat nemzetiségi iskolákra. Ez egy végzetes hiba. Egy roma gyerek egy marginalizált közösségből hat évesen az iskolában találkozik először az etnikai többséghez tartozóval. Ha elvesszük tőle ezt az ismerkedési lehetőséget, csak azért, hogy roma nyelven, az anyanyelvén tanulhasson, akkor mikor fog találkozni a többségi társadalommal? Mi köze ennek az integráláshoz? Semmi. Ez nem integráció, ez nagyobb szegregáció, mint eddig volt. A szegregált iskolák nálunk úgy nőnek, mint a gombák. Nem állítom, hogy erre egyszerű megoldást találni, de ez most nem előrelépés, ez két lépés hátra.

Az aggályait kommunikálta az oktatásügyi minisztérium felé is?

Hangot adtam az egyet nem értésemnek. Az oktatási bizottság egyes tagjaival is beszéltem. Őszintén, ezek olyan emberek, akik nem ismerik a romákat, nem igazodnak ki a kérdésben, nem tudják, mire van szükségük a romáknak. Ha valaki azt mondja nekik, hogy ez egy jó megoldás, hajlamosak elhinni. A KDH úgy fogalmazott, hogy legalább valamit már teszünk a romákért. Kérem szépen, ha már valami történik, akkor az legyen tényleg jó, legyen hasznos a közösségnek! A „legalább valami” ebben az esetben sokat árthat és visszaüthet.

Hírdetés

Amikor az oktatásügyi miniszter tanácsadójával, Ravasz Ábellel beszélgettem erről, ő hangsúlyozta, hogy a konstruktív kritikának helyt adnak.

Aki követi a politikát, az tudja, hogy egy ellenzéki párt véleménye egyáltalán nem érdekli a kormánykoalíciót. Nem teszik lehetővé, hogy valaki bírálja őket, akkor se, ha ez konstruktív, helyénvaló kritika, ahogy azt sem, hogy valaki jobb ötlettel álljon elő. Ez engem bánt, és nem értem, miért kell ennek így működnie. Nem értem Ravasz Ábelt sem. Hosszú ideje nagyon jó a kapcsolatunk, és ha ezt ő jó lépésnek tartja, akkor az számomra hihetetlen.

Milyen lépéseket javasolna Ön a rókusi helyzet megoldására?

Elsősorban eltörölném a memorandumot, amely lehetővé teszi a roma nemzetiségi iskola létrehozását. Csak ezután gondolkodhatunk további lépéseken, míg ez nem történik meg, addig felesleges erről beszélni. Nagyon jól hangozhat, hogy lesz a romáknak nemzetiségi iskolája, én is magyar tannyelvű iskolába jártam, de ez teljesen más. Nem lehet összehasonlítani a roma és a magyar nemzetiségi iskolákat. Teljes más a helyzete ennek a két csoportnak. Például a magyarul beszélő emberek választhatnak, milyen iskolába járatják a gyermeküket. De a rókusi gyerekek, vagy más hasonlóan marginalizált közösségek tagjainak nem lesz választása.

De szlovák tannyelvű iskola, vagyis tagozat ugyanúgy fog működni a településen, amellett, hogy roma tannyelvű oktatás is lesz.

Attól, hogy lesz szlovák tagozat, még vannak más problémák is. Egy ilyen feladat elvégzéséhez hiányos a munkaerő. Nincs elég pedagógus. Ha nemzetiségi iskolát akarunk létrehozni, akkor nagyon egyértelműen meg kell határozni a követelményeket. De itt milyen követelmény teljesül? Tanulhatnak roma nyelven… de hogyan? Úgy vélem, hogy a roma értelmiségiek sem támogatják az elképzelést.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »