Reflexió Csáky Pál Eltűnik egy világ című publikációjára

Reflexió Csáky Pál Eltűnik egy világ című publikációjára

Szlovákiai magyar közéleti személyiség. A felvidéki magyar társadalmi és politikai élet emblematikus alakja, de közírói tevékenysége is jelentős. A könyvben több évtizedes tapasztalatait, és a tanulás során megszerzett ismereteket mesteri módon ötvözi.

Könnyen olvasható, miközben megelevenednek a közelmúlt történései, amelynek aktív részese volt, ezért is hitelesek.  Aktuális és mélyenszántó gondolatai segítenek eligazodni ebben a rohamosan változó világban, és sok esetben segíti állásfoglalásunk kialakítását is a világ dolgaiban.

Számomra talán egy kicsit „sűrű“ a könyv tartalma. Rengeteg témával, tapasztalattal, ismeretanyaggal van megspékelve. Ennek ellenére a könyv olvasmányos, mégis azt ajánlom, hogy ne együltünkben olvassuk el. Az egyes publicisztikákat igyekezzünk átgondolni, megemészteni és saját szűrőnkön keresztül megérteni és értékelni.  Nagyon tanulságosak és sok új információt tartalmaznak, annak ellenére, hogy sokan átéltük ezeket az eseményeket, ezért ismerősnek tűnnek, de sok összefüggést csak a könyv elolvasása után értünk meg.

Ott voltam a három magyar párt egyesítésekor. Ott voltam a dunaszerdahelyi pártkongresszuson és egy választási időszakban parlamenti képviselő is voltam. Ennek ellenére nem tartom magamat politikusnak. Viszont sok mindenre emlékszem, és sok mindent átéltem. A könyv olvasása közben jó volt visszaemlékezni az MKP szebb napokat megélt időszakára, az MKP megalakulására, az egyetemalapításra stb.

Olvasás közben sok minden megelevenedett előttem, hiszen a leírtak nagy részét én is megéltem – igaz többnyire a partvonalon kívülről, ha nem is kívülállóként.

Csáky publicisztikának nevezi a könyvben megjelent írásokat, de társadalmi ismeretek néven akár tankönyv is lehetne. Színesen, egyéni tapasztalatokkal fűszerezve hozza életközelbe az elmúlt esztendők legfontosabb mérföldköveit:

Hírdetés

az 1968-as és 1989-es eseményeket, a felvidéki magyar politizálás legfontosabb mozzanatait: a magyar pártok egyesítését, a kormányzásban való részvételt, a komáromi és dunaszerdahelyi nagygyűlést, a Selye János Egyetem megalapítását stb.

Ezek olyan meghatározó események voltak a felvidéki magyarság életében, amiről a fiataloknak, és a jelenlegi politikai képviseletünknek is illene tudni.

A szövegekbe beépített tanmesék nagyon találóak, színesítik, sokszor mélyen megérintik az olvasót, és olvasmányossá teszik a könyvet.

Utoljára a kassai ipariskola legendás tanárától, Putankó Emiltől hallottam ilyeneket még diákkoromban. A gondosan megválasztott történetek, tanmesék mély nyomokat hagytak az egykori iparisták lelkében, és az érettségi találkozók alkalmával ma is emlegetjük és hivatkozunk rájuk.

„A műszaki haladás exponenciális görbéjével nem tud lépést tartani a lassúbb fejlődéshez szokott emberi lélek, emberi tudat – írja a szerző. A történelem viszont minden generációtól megköveteli, hogy fogalmazza meg és szervezze meg önmagát.   Képesek vagyunk erre vagy folklórközösség maradunk?“ – teszi fel a kulcskérdést Csáky. Ezért is nagyon fontos, hogy a szlovákiai magyar olvasó számára a saját életközegében megszületett szövegek, gondolatok, érzelmek jussanak el hozzá. Ez a könyv olyan, ezért is jó szívvel ajánlom mindenkinek, akit érdekel az elmúlt évtizedek felvidéki magyar története.

(Albert Sándor/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »