Juhász Bálint fogadta a Magyar Rektori Konferencia főtitkárát

Juhász Bálint fogadta a Magyar Rektori Konferencia főtitkárát

Juhász Bálint, a tartományi képviselőház elnöke ma fogadta dr. Dubéczi Zoltánt, a Magyar Rektori Konferencia főtitkárát, akivel a szervezet soron következő üléséről tárgyalt, amely november 14-én és 15-én lesz Szabadkán és Újvidéken.

A megbeszélésen mindketten elégedettségüknek adtak hangot amiatt, hogy a magyarországi egyetemek és főiskolák rektorait tömörítő Magyar Rektori Konferencia ülését ismét Vajdaságban rendezik meg, továbbá, hogy az ülés második napján Újvidéken megtartják a közös magyar-szerb rektori fórumot is.

Hírdetés

„Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a Magyar Rektori Konferencia ismét Vajdaságot választotta az ülés házigazdájának. A testület – amelynek nagyon nagy szerepe van a magyarországi oktatáspolitika kialakításában – ezzel ismételten megerősíti, hogy fontosak számára a határon túl élő nemzettársak is”, emelte ki Juhász a találkozón, amelyen részt vett prof. dr. Halasi Szabolcs rendkívüli egyetemi tanár, aki egyben a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző kar nemzetközi együttműködésért felelős dékánhelyettese is.

A Magyar Rektori Konferencia (MTK) a magyarországi egyetemek és főiskolák rektorait tömörítő szervezet, melynek fő célja a felsőoktatási intézmények közötti együttműködés elősegítése, az oktatás minőségének javítása, de fórumot biztosít a felsőoktatás kulcsfontosságú témáiról folytatott párbeszédhez, valamint képviseli az egyetemek és más felsőoktatási intézmények érdekeit a kormány és a nemzetközi szervezetek előtt.

Forrás: vajma.info

The post Juhász Bálint fogadta a Magyar Rektori Konferencia főtitkárát appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »