Figyelmesség.
Szombathely gyomrában, egy négysávos út göcsörtös,
heges szürke bőrét erős gépek tépik, marják,
hogy az idő zabálta csöveket cserélni tudják.
A forgalom szűkebb sávokba kényszerítve,
közlekedési lámpák is némaságra ítélve,
míg a lendületes munka zajlik.
Egy gyalogátkelő is akad ott.
Megérkezvén a szabott átkelőhöz, mint folyó mentén a gázló,
úgy gyűjti a gyalogosokat a járda
és az út ezen pontja.
Velem átellenben egy anya, markolja kezeivel az óvodába kisérendő gyermekeit.
Várunk.
3. -4. autó döcög el, drága gépek, fényes lámpákkal,
6. – 7. jármű robog tova.
Több, kormányt markoló ember tekintete talál meg engem,
vagy az anyát a kíváncsi pillantású gyermekekkel.
Aztán a 10. – 12. gép haladtával már indulat szavak markolják nyelvemet,
had szakadjanak ki ajkamról.
Visszanyelem őket, még.
Bezzeg ha lenne itt egy rendőr…
már rég az út elérni kívánt felén lennénk….
14. – 16. vas döcög el…
A f@szom: tépi számat a sok szó ami eddig lapított.
Zebrára lépek.
Döccen a forgalom, majd meg is dermed.
Gyalogosok tucatnyi lába indul át az úttesten.
Tényleg ilyen nehéz megállni, tényleg ennyire nem figyelünk egymásra, tényleg meddig vártunk volna ott, míg jön egy autót vezető ember aki gesztust dob nekünk?
Egy cseppnyi udvariasság kell, kellene csak…
Forgalom.
Erős tempóval gyűrte a rollerem maga alá a métereket a Hunyadi út sokat látott aszfaltján a belváros irányába.
Belső sávban élénk színnel festett autó gördült el mellettem a korábban látott táblára festett tempót tartva.
Alig három másodperc fogyott el életemből, mikor egy széles, lapos autó haragvó motor hördüléssel esett a tempóját tartó jármű mögé.
Aki a kormányt markolta, lábával kényszerítette a vas lassulását, bár így is csak sovány méter maradt az elől haladó gép és a benzint zabáló vas között.
Az érkezett jármű motorja engedelmeskedve az őt vezető akaratának, hatalmas korty benzinnel passzírozott ismét lendületet a kerekekbe.
Kitört jobbra a külső sávba, ott harapott nagyokat a méterekbe. Aztán rögvest zablát vetett az autónak az azt vezető ember, piros lett a közlekedési lámpa.
A négy abroncs kapaszkodott az útba, hogy magába gyűjtse a vas lendületét, és mozdulatlanságba parancsolja.
Közben kényelmesen megérkezett az élénk színnel festett autó, majd én is…
Szerintem mindenki el tudja képzelni miként indult, ahogy sárga színt öltött a lámpa, mintha a korábban megfogott az abroncsokba zárt lendület, most láncait szabva kitört, és hajította volna előre az autót…
Mily felesleges, erőfitogtatás, mily kevélység ez…
Nem az lenne a jó, ha mindenki hazaér, oda ahol várják, még ha percekkel később is, de szeretteihez ér…
Lenni, szeretni, élni kell emberek…
Futásról
Kiszaladt a fák öléből a köd, és ráhasalt a gyarapodó, maszatos sárga repcére.
A mezők felett a napot akarta elérni, nagy igyekezettel.
Kilométerrel odább a fák tetejébe harapott a köd vastagodó paplanja.
Kellett még három kilométer, mikor már a nap megzabálta a ködöt, és az égig ért a fény.
Erdők vigyázzák holnap reggelig a pára hűvös bársonyát.
Így szaladtam tíz kilométert.
Fák öléből szaladt a hízott köd a púpos hátú réteken át az útig, majd loccsantak a házak közé.
Kőből, fából épült kockák maradtak el mögöttem, itt már az utat is felzabálta a szürkébe csavarodott hűvös pára.
Az út várt csak türelemmel. Alszom, mint a ködbe menekült Világ.
Ott futottam én.
Forrás:ferfihang.hu
Tovább a cikkre »
