Ismételten kihallgatta kedden a lengyel ügyészség Marcin Romanowski volt igazságügyi miniszterhelyettest, az ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) párt tagját, akit újból szervezett bűnözői csoportban való részvétellel gyanúsítottak meg. A képviselő jogtalannak nevezte az eljárást.
A keddi ügyészségi kihallgatásra azt követően idézték be Romanowskit, hogy az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) október 2-án a képviselő mentelmi jogának felfüggesztéséről döntött.
Romanowskit júliusban egyszer már kihallgatták ugyanebben az ügyben. Akkor őrizetbe is vették, másnap azonban a bíróság szabadon bocsátotta, mivel Romanowski a PACE lengyel küldöttségének tagjaként még mentelmi jogot élvezett.
Przemyslaw Nowak, a lengyel államügyészség szóvivője keddi sajtóértekezletén közölte:
Romanowskit ismét 11 rendbeli bűncselekmény elkövetésével, ezen belül az állami vagyonban kárt okozó szervezett bűnözői csoportban való részvétellel gyanúsították meg az előző kormány idején az igazságügyi tárca kötelékében működő Igazságosság Alap ügyében.
A szóvivő megerősítette: a gyanú ugyanazon cselekményekre vonatkozik, mint júliusban, az ügyész viszont „némileg módosított néhány tett jogi besorolásán és leírásán”.
A gyanúsítottal szemben ezúttal nem alkalmaztak megelőző intézkedést – közölte Nowak, hozzátéve: nem zárja ki, hogy erre a jövőben sor kerül.
Romanowski jogtalannak nevezte az ellene folytatott ügyészségi eljárást. Törvénysértőnek találta, hogy ugyanazon bűncselekményekkel gyanúsították meg őt, mint a szabadon bocsátását elrendelő júliusi bírósági ítélet előtt. Azt is bírálta, hogy az ügyészség – a mentelmi joga felfüggesztését célzó beadvány témakörén túllépve – bővítette az ellene megfogalmazott gyanút.
Romanowski emellett érvénytelennek nevezte a lengyel parlamenti alsóház (szejm) júliusi, az ő mentelmi joga megvonásáról szóló döntését.
Azzal érvelt, hogy a szejm Dariusz Korneluk államügyész kezdeményezésére hozta meg a döntést, miközben a lengyel legfelsőbb bíróság szeptember végén továbbra is érvényesnek ismerte el Korneluk elődje, Dariusz Barski megbízatását. A lengyel ellenzék és Andrzej Duda elnök nem ismeri el Kornelukot államügyészként.
A jogi kifogások miatt Romanowski nem írta alá a kihallgatási jegyzőkönyvet, és nem ismerte el bűnösségét.
Felidézte azt is: az Igazságosság Alap ügyében március óta vizsgálati fogságban tartják Michal Olszewski katolikus papot és az igazságügyi minisztérium két hivatalnokát, akikkel az őrizetbe vételkor – mint mondta – „megalázó, embertelen módon” bántak „hamis tanúvallomás kikényszerítése” céljából.
Az Igazságosság Alap ügyében eddig összesen 11 emberrel szemben fogalmaztak meg gyanút. Márciusban a lengyel nyomozó szervek az onkológiai kezelés alatt álló Zbigniew Ziobro volt igazságügyi miniszternél is végeztek emiatt házkutatást.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »