Új görögkatolikus bölcsőde alapkövét tették le Szerencsen

Új görögkatolikus bölcsőde alapkövét tették le Szerencsen

A Miskolci Egyházmegyében két városban, Szerencsen és Encsen is kétcsoportos görögkatolikus bölcsőde létesül. Október 10-én ünnepélyes keretek között tették le az új nevelési intézmény alapkövét Szerencsen. Az eseményen jelen volt Orosz Atanáz megyéspüspök is.

Egy-két előkészítő munka már elkezdődött a telken. A tervek szerint 2025 második félévében már 25 gyermek veheti birtokba az új épületet.

„Bízom benne, hogy az édesanyák legalább olyan örömmel fogadják ezen intézmény építését, mint amilyen szeretettel és odafigyeléssel építjük ezt a bölcsődét a család legféltettebb kincse, a gyermek számára” – fogalmazott az alapkőletétel ünnepségén Bialkó Mária, a Miskolci Egyházmegye Közfeladatellátó Intézményei Fenntartója (MEKIF) igazgatója.

Koncz Zsófia családokért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője beszédében kiemelte: a bölcsődei férőhelyek bővítése kiemelten fontos a kormány számára, és azt is hozzátette, hogy egy ilyen intézmény a közösségépítésben is fontos szerepet tölt be; nem utolsósorban új munkahelyeket is teremtenek vele.

A világban a legnagyobb kincs a gyermek – kezdte beszédét Kiss Attila polgármester. – Ez lesz az első görögkatolikus fenntartású intézmény a városban, amelynek feladata a gyermeknevelés.

Hírdetés

Az alapkőletétel a szentelés szertartásával folytatódott.

Orosz Atanáz püspök az alapkő mellett annak helyét is megszentelte. A megszentelt helyre Koncz Zsófia, Bialkó Mária, Orosz Atanáz, Kiss Attila és Csejoszki Szabolcs együtt helyezték el előbb az időkapszulát, majd az építkezés kezdetét jelző alapkövet.

Az ünnepséget az edelényi Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola és Óvoda diákjainak műsora színesítette.

A teljes képgaléria ITT megtekinthető.

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »