A Katolikus Karitász is csatlakozott a szociális ellátásban tevékenykedők fórumához

A Katolikus Karitász is csatlakozott a szociális ellátásban tevékenykedők fórumához

A Katolikus Karitász ünnepélyes keretek között csatlakozott a Katolikus Szociális és Gyermekvédelmi Szakellátásokat és Szolgáltatásokat Fenntartók Fórumához. Az eseményre Budapesten, a Katolikus Karitász székházában került sor október 14-én. A megállapodást Écsy Gábor, a Katolikus Karitász – Caritas Hungarica országos igazgatója és Vajda Norbert, a fórum elnöke írta alá.

A Katolikus Szociális és Gyermekvédelmi Szakellátásokat és Szolgáltatásokat Fenntartók Fórumát a Katolikus Szeretetszolgálat, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és az ÁGOTA Közösség 2024 áprilisában hozta létre azzal a céllal, hogy együttműködést indítson el, együttgondolkodásra hívjon és egy közös érdekvédelmi rendszert alakítson ki. A tagok kiemelten fontosnak tartják az állami szereplőkkel való szakmai együttműködést, továbbá vállalják az egészségügyi és a további ágazatok képviselőivel való szakmai konzultációk szervezését és megvalósítását. A fórum mint országos szakmai érték- és érdekszövetség a katolikus fenntartók összefogását tartja feladatának. Ennek része az új szakmai módszerek és szolgáltatási formák folyamatos megismertetése a katolikus szociális és gyermekjóléti alapellátási, gyermekvédelmi szakellátási szolgáltatókkal, intézményekkel; valamint közös szakmai kiadványok indítása. A tervek között szerepel rendszeres időközönként konferenciák szervezése is. Kiemelt cél a szociális és gyermekvédelmi ellátórendszer fejlesztéséhez szükséges feltételek szervezésében való részvétel, valamint szakmai segítségnyújtás, ajánlások és útmutatók készítése.

Écsy Gábor, a Katolikus Karitász – Caritas Hungarica országos igazgatója köszöntőjében kiemelte: eddig is nagy hangsúlyt fektettek a rászorulók ellátására, eddig is igyekeztek támogatni a gyermekvédelmi ellátórendszert, segítették a szociális szolgáltatókat, ám most lehetőség nyílik arra, hogy egyesítve erőiket sokkal hatékonyabban végezhessék ezt a munkát. Az együttműködés révén megosztják egymással a jól bevált gyakorlatokat, szorosabb kapcsolatokat építhetnek ki mind a civil, mind a felekezeti szervezetekkel.

A Katolikus Karitász elkötelezett a krízishelyzetben lévő emberek megsegítése iránt.

– emelte ki Écsy Gábor igazgató.

A mai esemény arra emlékeztet, hogy nem vagyunk egyedül. Az aláíró szervezetek azért fognak össze, hogy még jobban tudják ezt a munkát végezni – mondta a Katolikus Karitász országos igazgatója.

Hírdetés

Écsy Gábor azt is hangsúlyozta, hogy ez a fórum minden katolikus fenntartású intézmény számára nyitva áll, hiszen az együttműködéssel többet lehet tenni azokért, akiknek a legnagyobb szükségük van erre.

Vajda Norbert, Katolikus Szeretetszolgálat főigazgatója, a Katolikus Szociális és Gyermekvédelmi Szakellátásokat és Szolgáltatásokat Fenntartók Fórumának elnöke köszöntőjében elmondta, hogy a fórum alapvetően a rászoruló, segítséget igénylő emberrel foglalkozik. A fél éve elindult kezdeményezéshez több mint hatvan szervezet csatlakozott; a közeljövőben továbbiak társulását is tervezik. Vannak közöttük egyházmegyei, de szerzetesi intézmények is. Bár eddig is lehetőség volt az együttműködésre, a fórum keretein belül még hatékonyabban tudnak majd segíteni azokon, akiknek szolgálata e szervezetek feladata.

– fogalmazott a fórum elnöke. – Számunkra azonban ez a legfontosabb, hiszen a kiszolgáltatott ember fokozottan sérülékeny, ezért még jobban oda kell figyelni emberi méltóságára.” Erre a Katolikus Karitász mindig nagy gondot fordított. Vajda Norbert emlékeztetett, a covid járvány idején a Katolikus Szeretetszolgálat és a Katolikus Karitász között már sikerült kialakítani egy szoros együttműködést. Most ezt emelik magasabb szintre. Többek között szakmai napokon, konferenciákon osztják meg majd a tapasztalataikat.

Az eseményen jelen volt klaus Höhn, a Katolikus Karitász németországi jószolgálati nagykövete.

Az aláírást követően lehetőség nyílt arra is, hogy a két szervezet munkatársai megismerkedjenek egymással.

Baranyai Béla

Fotó: Süle Ágnes

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »