Angelo Acerbi érsek: Bíborosi kinevezésem elismerés az összes vatikáni diplomata részére

Ferenc pápa december 7-én (a korábban bejelentett 8-i dátum helyett) konzisztóriumot tart, melynek keretében huszonegy új bíborost kreál, többek között a 99 éves Angelo Acerbi érseket, volt magyarországi apostoli nunciust, aki a hír hallatán megvallotta, hogy előrehaladott kora miatt nagy meglepetésként érte a kinevezés.

Paweł Rytel-Andrianik, a Vatican News lengyel nyelvű szerkesztőségének vezetője készített vele interjút október 7-én.

„Azt hiszem, hogy a Szentatya megbecsülését és elismerését akarta kifejezésre juttatni azon szolgálat iránt, amelyet oly sok régi és új nuncius, valamint a nunciatúrák munkatársai végeznek a világban” – jelentette ki Angelo Acerbi érsek, nyugalmazott apostoli nuncius a Vatikáni Rádió lengyel szerkesztőségének vezetője által készített interjúban.

Acerbi bíboros „nagy hálával és köszönettel fogadta a kinevezést, de egy kis félelemmel is, mert az mindig rendkívüli hír mindenkinek, de különösen az időseknek”. Hozzátette: nagy öröm számára, hogy hogy azok közül, akik a nunciatúra titkárai voltak, ahol és amikor ő nunciusként szolgált,  ketten már megkapták a bíborosi címet Ferenc pápától: Mario Zenari érsek, Szíria apostoli nunciusa és Christoph Pierre érsek, az Egyesült Államok apostoli nunciusa. Elmondta, hogy kinevezésről úgy értesült, „mint bárki hívő”, amikor vasárnap a pápát hallgatta az Úrangyala elimádkozása után. „Azonnal sok gratulációt kaptam ez egy kicsit megzavarta a figyelmemet – vallotta be. –

A kérdésre, hogy a családja miként fogadta a kinevezést, azt válaszolta, hogy egyik unokaöccse újságíró, aki „amint meghallotta a hírt, tüstént felhívott”.

Hírdetés

*

Angelo Acerbi 1925. szeptember 23-án született az észak-olaszországi Sesta Godano településen. Szemináriumi tanulmányai után 23 évesen 1948. március 27-én szentelték pappá, majd 8 évvel később – megfelelő akadémiai képzést követően – a Szentszék diplomáciai szolgálatába lépett, és a kolumbiai, brazil, francia, japán és portugál pápai képviseleteken szolgált, majd a Szentszék Nemzetközi Kapcsolatok Osztályán dolgozott. Szent VI. Pál pápa 1974. június 22-én új-zélandi apostoli pro-nunciussá és a Csendes-óceáni apostoli delegátussá nevezte ki, felruházva az érseki címmel, majd június 30-án a pápa maga szentelte püspökké a vatikáni Szent Péter-bazilikában. Szent II. János Pál pápa nunciusnak nevezte ki Kolumbiába, ahol több diplomatával együtt az „Április 19-i Mozgalom” kommunista gerillái túszul ejtették és hat hétig fogva tartották. Ezt követően került 1990-ben Magyarországra, ahol egyidejűleg ellátta Moldova szentszéki képviseletét is. Hétéves szolgálata után nevezték ki apostoli nunciusnak Hollandiába. Acerbi érsek 2001 és 2015 között a a Szuverén Máltai Lovagrend prelátusa volt. Nyugállományba vonulás óta Rómában él, a Vatikán környékén.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »