Matovičék megadóztatnák a pártok állami támogatását

Matovičék megadóztatnák a pártok állami támogatását

A Slovensko mozgalom a parlament elé terjeszti a pártok állami támogatásának megadóztatását célzó törvénymódosító javaslatot, hogy a kiadások konszolidálásában a politikusok is részt vegyenek – jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Michal Šipoš és Roman Mikulec képviselő (Slovensko, Za ľudí, KÚ).

jelentette ki Šipoš.

Az 1-2 millió eurós állami támogatásban részesülő pártok a Slovensko elképzelése szerint 10%-ot fizetnének be az összegből, 2 millió euró felett 50%-ot. Azon pártokat, amelyek egymillió eurónál kevesebb állami támogatást kapnak, nem kellene adózniuk a támogatásból.

Mikulec elmondta, a legtöbb pénzt a Smer-SD fizetné be az államkasszába.

Hírdetés

„Fico miniszterelnök úr kezdje saját magán a takarékoskodást, ugyanúgy a képviselők is”

jelentette ki a korábbi belügyminiszter. Emlékeztetett, hogy a miniszterek számára megemelték a költségtérítési keretet. A kormánypárti SNS-nek például nem kellene adóznia, mivel alacsony állami támogatást kap.

Šipoš úgy véli, mindegyik pártnak ugyanannyi pénzre van szüksége, hogy fedezze a fenntartási költségeit. „Ugyanúgy van szükségük szóvivőre, titkárnőkre, helyiségekre. Az egyik és a másik oldalnak is” – tette hozzá.

teraz.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »