Szórványmagyarság címmel nyílt kiállítás a Magyarság Háza Galériában

Szórványmagyarság címmel nyílt kiállítás a Magyarság Háza Galériában

A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága által meghirdetett Magyar szemmel fotópályázatra beérkezett alkotásokból mutat be válogatást a Szórványmagyarság című tárlat, amely pénteken nyílt meg Budapesten, a Magyarság Háza Galériában.

Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója köszöntőjében kiemelte, hogy a képek többségét nem profi fotográfusok készítették, hanem amatőr és műkedvelő fényképészek, ezért a fotók személyes, autentikus nézőpontból nyújtanak betekintést a kisebbségi lét mindennapjaiba.

Hatvan fotós hetven alkotását állították ki, amelyeket több mint két kilométer hosszú nemzeti szalaggal, mintegy érhálózattal kötötték össze – mondta. Hozzátette, a tárlat bemutatja, hogy a közösségépítésben, a hagyományok továbbadásában milyen fontos szerepet játszanak a hétköznapi emberek.

Hírdetés

Kitért arra is, hogy a Magyarság Háza rendhagyó történelemórákat tart azon diákoknak, akik részt vesznek a Határtalanul programban. Elmondása szerint a 2024/25-ös tanévben mintegy 650-700 osztályból 15-20 ezer diák vesz részt a történelemórákon, amelyek témája a kiállításhoz kapcsolódva a szórványmagyarság lesz.

Gazsó Dániel, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet diaszpórakutatásokért felelős referense a megnyitón arra hívta fel a figyelmet, hogy a nemzetpolitika legfontosabb feladata a magyarság szórványosodásának lassítása. Véleménye szerint ehhez hosszú távú és reális stratégiára van szükség, valamint arra, hogy az anyaországban élők megismerjék a szórványban élőket, amelyhez a kiállítás is hozzájárul.

MTI

The post Szórványmagyarság címmel nyílt kiállítás a Magyarság Háza Galériában appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »