A szerdai általános kihallgatás végén a Szentatya megemlékezett a Közel-Keleten, Ukrajnában, Mianmarban és Szudánban zajló konfliktusokról, majd újból arra kérte a híveket, hogy fohászkodjanak a Szűzanyához a rózsafüzért imádkozva – különösen e neki szentelt hónapban, októberben.
Ferenc pápa néhány nappal korábban, október 6-án Róma legősibb és első Mária-templomában, a Santa Maria Maggiore-bazilikában a Salus Populi Romani (Római Nép Üdvössége) kegykép előtt rózsafüzér imát mondott a világ békéjéért a püspöki szinódus résztvevőivel és a római hívekkel együtt. Október 9-én, a szerdai általános kihallgatás végén pedig a Szent Péter-téren fordult a jelen lévő 25 ezer hívőhöz, hogy imáikat kérje a világot dúló konfliktusok megszűnéséért.
Az olasz ajkú zarándokoknak szóló köszöntése után a hagyományos Mária-ima, a rózsafüzér értékének újra felfedezésére biztatott a Szentatya. „Mindennap imádkozzátok a rózsafüzért, bizalommal helyezzétek magatokat Mária kezébe. Őrá, a szerető édesanyára bízzuk azoknak a népeknek a szenvedéseit és békevágyát, akik elszenvedik a háború őrületét”. A pápa felsorolta az ellenségeskedés és erőszak által leginkább sújtott országokat: a meggyötört Ukrajnát, Palesztinát, Izraelt, Mianmart és Szudánt.
A német zarándokokat köszöntve megismételte imára szóló felhívását: Hagyják, hogy Mária vezesse őket a rózsafüzéren keresztül Fia, Jézus felé.
– buzdított a Ferenc pápa.
A francia és arab ajkú híveket arra bátorította, hogy a Krisztus felé zarándokló szinodális egyházként kérjük a Szentlélek kegyelmét, hogy az egység és a béke eszközei legyünk.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »