Mint otthon…

Újszerű kezdeményezéssel állt elő az érsekújvári önkormányzat. A beteg, gondozásra szoruló idősek színvonalas ellátásának megoldására Mint otthon elnevezéssel tervezi egy korszerű idősek otthona megépítését. A beruházásra az anyagi eszközöket nagy részben a Munka, Szociális és Családügyi Minisztérium újjáépítési és fejlesztési alapjából kívánják kérvényezni.

A városi hivatal tájékoztatása szerint a beruházásra 3 millió 675 ezer 930 eurót igényelnek.

„A projektre a város 2025-ös költségvetéséből 723 473 eurót, mint társfinanszírozási összeget szánnak. Az építkezés végső összegét azonban a beruházó a közbeszerzési eljárások befejezése után állapítja meg” – nyilatkozták a városi hivatal illetékesei.

A Mint otthon elnevezésű szociális-egészségügyi idősek otthona egyszintes átriumos épület lesz, a lakók a szobáikból közvetlenül átmehetnek a közösségi térbe is.

Hírdetés

„Az egész objektum az otthonosság, a kényelem jegyében épül, azt szeretnénk, hogy az idősek itt úgy érezzék magukat, mint egykori otthonukban. Az egyes lakóegységek szobából és saját szociális helyiségből állnak majd. A lakóegységek közelében pedig lesz egy közösségi tér is konyhával egybekötve” – egészítette ki a városi hivatal.

Az új idősek otthona további lehetőséget nyújt az egyre több rászoruló idős ember elhelyezésére.

„Ezzel az otthonnal az a cél, hogy a nagy, sok idős embert befogadó és ellátó otthonok helyett az idősek kisebb, meghittebb létesítményekben kapjanak elhelyezést, és minél színvonalasabb ellátásban részesüljenek. Az új létesítmény főleg azoknak nyújt megfelelő lehetőséget az elhelyezésükre, akik egészségi állapotuk miatt szakszerű egészségügyi segítségre szorulnak. Ráadásul ezt olyan környezetben akarjuk biztosítani, amely számukra a saját otthonukra, a megszokott környezetükre emlékezteti őket” – tették hozzá az illetékesek.

(BM/Teraz.sk/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »