Évközi 28. vasárnap – Gondolatok az evangéliumhoz (Mk 10,17–30)
A gazdag ifjú története Máté és Lukács evangéliumának lapjain is szerepel, de csak Márk írja le ezeket a megrendítően szép szavakat: „ránézett és megszerette” (Mk 10,21). Fordítsuk most figyelmünket erre az egyetlen kijelentésre, illetve annak üzenetére. Ez az ifjú ugyanis lehetett bármilyen gazdag, a parancsok útján járó, talpig becsületes ember, egyvalaminek mégis biztosan híján volt: az igazi, jézusi szeretetnek. Pedig, ahogy Pál apostol írja: „Ha szeretet nincs bennem, mit sem érek” (1Kor 13,2). Éppen ez a hiány az, ami nyugtalanságot és elégedetlenséget keltett a szívében. Ez a hiányérzet, az élet valódi értelmének és céljának keresése vezette el Jézushoz: „Jó Mester, mit kell tennem, hogy elnyerjem az életet?” (Mk 10, 17)
Az örök élet forrása számunkra is csak a Jézussal való élő találkozásból fakad. Abból az ingyenes szeretetből, amit csak ő adhat, s amit semmivel ki nem érdemelhet az ember. Sokszor ennek vagyunk a leginkább híján mi is.
Amikor az a sok minden, ami nap mint nap nyugtalanít engem, Jézus szerető tekintetétől egyszerre új értelmet nyer, attól fogva ez a tekintet éltet, s egész életem új irányt vesz. Ehhez a tekintethez azután már mindig visszatérhetek, és töltekezhetem belőle. Aki az Úr tekintetével így, élő módon találkozik, annak az élete egészen megváltozik. „Más úton” tér haza, úgy, mint ahogyan a három napkeleti bölcs, vagy Zakeus, vagy éppen a vak Bartimeus.
Visszatérve a gazdag ifjúhoz: úgy tűnik, ő mégis szegény – csalódott marad, szomorúan távozik. A szívét megzavaró gazdagsága nem feltétlenül anyagi javakat jelent. Görcsösen ragaszkodik valamihez, mert attól reméli az életet. Lehet ez egy személy is, vagy egy eszme, vagy akár egy előítélet, hely, választás, érzés. Az ilyen ragaszkodás betegség, ami gúzsba köt, s amiből nagyon nehéz meggyógyulni. Ezt látjuk az áruló Júdáson s a Mestert háromszor megtagadó Péteren is. És Jézust rájuk is szeretettel tekint. A megkínzott Jézus ránéz Péterre, ő pedig elfordul, és keserves sírásra fakad. A bűnbánó könnyek azonban egészen tisztára mossák. Istennek ugyanis minden lehetséges. Lehet, hogy éppen ez az elfordulás, szomorú távozás lesz majd mégis az egyetlen reménysugár, az az utolsó szalmaszál, amibe belekapaszkodik, és visszatér.
Igen, egy ilyen kudarcélmény, a szomorúság tapasztalata is része lehet a Mester követésének. Csak a feltámadás húsvéti fénye tudja ezt a szomorúságot örömre fordítani. Akkor majd újra felragyog az ingyenes szeretet világossága a jézusi tekintetből, és megnyitja mindazok látását, akikhez elér. „Ébredj hát, ki alszol, támadj fel a halálból, és Krisztus rád ragyog!” (Ef 5,14)
Szerző: Bognár István
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
