Varga-Bajusz Veronika: emelkedő pályán a magyar egyetemek

Emelkedő pályára kerültek a magyar egyetemek – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

Varga-Bajusz Veronika ismertetése szerint a Times Higher Education felsőoktatási rangsora alapján a Semmelweis Egyetem továbbra is a 250-300. helyen van, ami nagy eredmény, a Pannon Egyetem és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem egy kategóriát, az Óbudai Egyetem kettőt lépett előre, és utóbbi így már a 600-800. helyen van.

Az államtitkár fontosnak nevezte, hogy nemzetközileg versenyképesek legyenek a magyar egyetemek. A felmérés szerint a világszínvonal átlaga felett haladnak előre

– tette hozzá, kitérve arra, hogy összesen több mint 43 ezer külföldi hallgató van a magyar egyetemeken, ez is az erősödésüket jelzi.

Közlése szerint öt éve 7 magyar egyetem szerepelt a rangsorban, most 11, és további 4 megfigyelt státuszban van.

Hírdetés

A modellváltással versenyképességi fordulat jött létre, a teljesítményösztönző finanszírozással tudtak élni az intézmények és így nemzetközi eredményeik is javulnak – mutatott rá.

A vidéki egyetemek is egyre népszerűbbek, jobban teljesítenek, különösen az új struktúrában. Debrecenben van a legtöbb külföldi hallgató – mondta.

„Kilőttek a vidéki egyetemeink” – fogalmazott Varga-Bajusz Veronika.

A Times Higher Education az egyik legátfogóbb egyetemi rangsor: 115 országból 2094 felsőoktatási intézményt tartalmaz – hangzott el a műsorban.

(MTI/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »