Elhunyt Kovács Ferenc

Elhunyt Kovács Ferenc

Mély megrendüléssel és fájdalommal értesültünk róla, hogy 2024. október 7-én, hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után életének 70. évében elhunyt Kovács Ferenc, a pélmonostori magyar közösség egyik meghatározó alakja.

Kovács Ferenc igazi közösségépítő ember volt, aki aktív szerepet vállalt a HMDK pélmonostori alapszervezetének 1999-es újjáalakulásában, amelynek elnökévé is választották. Több ciklusban vezette a pélmonostori szervezetet, amely neki és csapatának köszönhetően számos rendezvényt hozott tető alá – kulturálisakat és hagyományőrzőket, filmnapokat, kiállításokat, művésztáborokat, színházi előadásokat, évfordulós ünnepségeket stb. Nagy hangsúlyt fektettek a gyerekekkel való foglalkozásra is, de az egyesület az érdekvédelmi tevékenysége révén is számos eredményt ért el.

Elnöki tisztsége mellett a városi elöljáróság képviselője volt 2003 és 2005 között, több mandátumban tagja a pélmonostori városi magyar kisebbségi önkormányzatnak, illetve oszlopos tagja a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége elnökségének.

Mindig lehetett rá számítani, és ha valamit eltökélt, azt mindig véghez is vitte. Kitartó, igazi harcos típus volt, amilyenre szüksége is volt a pélmonostori szervezetnek, hiszen számos nehézséggel kellett szembesülniük az évek során.

Hírdetés

Nemcsak a saját közösségének az elismerését és megbecsülését, hanem a kisváros embereiét is kiérdemelte, rá mindenki megbízható partnerként tekintett. Ezzel a magyarság tekintélyét erősítette.

Halálával a horvátországi magyarságot pótolhatatlan veszteség érte.

Végső búcsút 11-én, pénteken 14 órakor veszünk tőle a pélmonostori katolikus temetőben.

Forrás: kepesujsag.com

The post Elhunyt Kovács Ferenc appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »