Küszöbön állhat az újabb zsidó bosszú: sorra függesztik fel járataikat a légitársaságok a Közel-Keleten

A szélesebb körű közel-keleti konfliktus miatti aggodalmak arra késztették a nemzetközi légitársaságokat, hogy függesszék fel a régióba induló járataikat, vagy kerüljék el az érintett légteret – jelentette a Reuters nyomán az Index.

Az izraeli hadsereg jelenleg ellencsapásra készül Irán ellen, válaszul az október 1-jei rakétatámadásra, amelyben Teherán csaknem kétszáz ballisztikus rakétát indított Izrael ellen. Az izraeli hadsereg szerdán azt tudatta, hogy folytatja a kétfrontos háborút, Libanonban és a Gázai övezetben. Izrael csak az elmúlt napon több mint 230 légicsapást hajtott végre, ebből 45-öt a Hamász erőire mérte.

Az alábbi légitársaságok módosították a régióba irányuló és onnan induló járataikat:

  • Aegean Airlines: a görög légitársaság törölte Bejrútba induló és onnan induló járatait október 31-ig, valamint Tel-Avivba induló és onnan induló járatait október 21-ig.
  • Air Algerie: az algériai légitársaság további értesítésig felfüggesztette a Libanonba Libanonból induló járatait. Airbaltic: a lett légitársaság törölte, a Tel-Avivba és Tel-Avivból induló járatait október 31-ig.
  • Air Europa: a spanyol légitársaság törölte a Tel Avivba induló járatait október 31-ig. Air France: a francia légitársaság október 15-ig, illetve október 26-ig meghosszabbította a Párizs–Tel Aviv járatok felfüggesztését, valamint a Párizs–Bejrút járatokét.
  • A KLM légitársaság legalább az év végéig meghosszabbította a Tel-Avivba közlekedő járatok felfüggesztését. Transavia: a francia–holland csoport fapados egysége, a Transavia 2025. március 31-ig törölte a Tel-Avivba és onnan induló járatokat, november 3-ig pedig az Ammanba és Bejrútba tartó járatokat is.
  • Air India: az indiai légitársaság további intézkedésig felfüggesztette a Tel-Avivba és az onnan induló járatait. Bulgária Air: a bolgár légitársaság október 31-ig törölte Izraelbe és Izraelből induló járatait.
  • A hongkongi Cathay Pacific törölt minden Tel-Avivba közlekedő járatot 2025. október 25-ig. Cyprus Airways: a ciprusi légitársaság október 13-ig törölt járatokat Tel-Avivba.
  • Delta Air Lines amerikai légitársaság december 31-ig szünetelteti a New York és Tel-Aviv közötti járatait. Az Easyjet brit fapados légitársaság még áprilisban szüntette be a Tel-Avivba és Tel-Avivból induló járatokat, és várhatóan 2025. március 30-án indítja újra a járatokat.
  • Hírdetés

  • Az Emirates, az Egyesült Arab Emírségek állami tulajdonú légitársasága törölte Bejrútba közlekedő járatait október 15-ig, valamint az Irakba és Iránba induló és onnan induló járatait október 16-ig. Az etióp légitársaságok további értesítésig felfüggesztették a bejrúti járatokat.
  • Flydubai emírségekbeli légitársaság október 31-ig felfüggesztette a Dubaj–Bejrút járatokat. A British Airways október 26-ig törölte a Tel Avivba induló és onnan induló járatait.
  • Iberia Express október 31-ig törölt járatokat Tel-Avivba, míg a Vueling 2025. január 12-ig Tel-Avivba, további értesítésig pedig Ammánba. Az Iran Air iráni légitársaság további értesítésig törölte bejrúti járatait.
  • Az Iraqi Airways iraki nemzeti légitársaság további értesítésig felfüggesztette a bejrúti járatokat. Az Ita Airways olasz légitársaság meghosszabbította a tel-avivi járatok felfüggesztését október 31-ig.
  • A LOT lengyel légitársaság október 26-ig törölte a Tel-Avivba tartó járatait, míg az első menetrend szerinti bejrúti járatát 2025. április 1-jére tervezi. A Lufthansa Group német légi közlekedési csoport október 31-ig Tel-Avivba, október 26-ig Teheránba, november 30-ig pedig Bejrútba függesztette fel járatait. További intézkedésig nem használja az iráni és az iraki légteret, kivéve az iraki Kurdisztánban található Erbilbe tartó és onnan induló járatokra használt folyosót. Az izraeli légteret október 31-ig nem használják.
  • A SunExpress, a Lufthansa és a Turkish Airlines közös vállalata december 17-ig felfüggesztette a bejrúti járatokat. A Pegasus török légitársaság október 28-ig törölte a bejrúti járatokat.
  • A Ryanair Európa legnagyobb fapados légitársasága törölte Tel-Avivba és Tel-Avivból induló járatait október 26-ig. A Qatar Airways katari légitársaság ideiglenesen felfüggesztette Irakba, Iránba és Libanonba, valamint az ezekből az országokból induló járatait, míg az Ammánba tartó járatok csak nappali időszakban közlekednek.
  • A Sundair német légitársaság törölte járatait Berlinből, Brémából és Münster/Osnabrueckből Bejrútba december 8-ig. A United Airlines chicagói székhelyű légitársaság belátható időre felfüggesztette a Tel-Avivba tartó járatokat.
  • A Tarom román légitársaság október 22-ig meghosszabbította a bejrúti járatok felfüggesztését. A Virgin Atlantic brit légitársaság pedig 2025 március végéig meghosszabbította a tel-avivi járatok felfüggesztését.
  • Wizz Air magyarországi székhelyű légitársaság október 13-ig felfüggesztette az Izraelbe és Jordániába, illetve az onnan induló járatait.
  • Korábban írtuk: Megkapták az engedélyt az újabb támadásra a zsidók: "Irán azt sem fogja érteni, hogy mi történt"


    Forrás:kuruc.info
    Tovább a cikkre »