A Telexnek adott interjút a XII. kerület új polgármestere, alább olvasható a vonatkozó részlet.
– A polgármesterséget rögtön egy ellentüntetővel kezdte.
– Yes.
– Ő volt az első ellentüntetője?
– Amikor még Szegeden szerveztük a Million Marijuana Marchot vagy 15 évvel ezelőtt, és a Jobbik akkor még olyan volt, mint most a Mi Hazánk, akkor ők odajöttek, és tükrökkel világítottak a zenekar szemébe, meg kihúzták az aggregátort. Azok ijesztőbbek voltak, mint a bácsi.
– Volt nála egy plakát, amire azt írta, hogy: „Füvesember! Kíméld meg a hülyeségeidtől a kerületet”. Azt mondta, azért tüntet, mert nem tetszik neki, hogy már a megválasztása előtt azzal kezdte, hogy a Turult elvitetné a kerületből.
– Nem is azzal kezdtem, magamtól szóba nem hoztam ezt a Turult az elmúlt fél évben.
– Mégis valahogy megkerülhetetlennek tűnik ez a téma. A MIÉP is bejelentkezett, hogy a saját költségükön elbontanák és elszállítanák a Turult. Azt kérték, ezt engedjék meg nekik. Megengedik?
– Én leültem a Kisgazdapárttal is, amikor megkerestek az egyik választás előtt, az is nagyon szórakoztató volt. Szerintem a MIÉP-pel is vicces lehet találkozni, legalább a létük bebizonyosodik, ha tényleg eljön valaki.
Egyébként most megtaláltam azokat a terveket, amik a Turulról készültek az elmúlt években, arról, hogy lehetne egy picit átértelmezni, konkrétan részben eltakarni mindenféle elemekkel. Nekem annyira nem tetszett, amit az önkormányzat megszavazott, hogy a Turulnak legyen eszmetörténete, és tegyük bele azt is, ami szép volt, meg azt is, ami a második világháború alatt itt történt. Ennek az ég egy adta világon semmi értelme. A kerületben tudják az emberek, hogy mi történt itt a ‘40-es években. Legyen még rosszabb hangulat azzal, hogy kiírjuk egy állandó tárlaton, hogy a nyilasok itt miket csináltak?
– De akkor valamit fontolgatnak a Turullal?
– Hát valami lesz. Az most már biztos, hogy valamit kell vele csinálni. Az én véleményem nem változott. Eladnám a MIÉP-nek is, persze, de ha a lakók másban gondolkodnak, akkor nyilván majd kitaláljuk.
– Bár úgy nyilatkozott korábban, hogy nem akarja azzal kezdeni a polgármesterséget, hogy utcai harcot vívnak a Mi Hazánkkal, ők október 23-án mégis itt fognak a Turulnál tüntetni.
– Akkor nagyon jól sikerült az első dolog, amit szerettem volna.
– Ez már az utcai harc első csatája?
– Mi a Gesztenyés-kertben leszünk, úgyhogy ilyen értelemben nem lesz összecsapás. Bár ha valaki szervez ellenük valami szabadcsapatokat, akkor akár még az is lehet.
– Azért valószínűleg mégsem véletlen, hogy a Mi Hazánk idejön megemlékezni.
– Persze. De ma már ezeket a nagy csatákat úgysem fegyverekkel kell lejátszani, hanem valamilyen számítógépes játékban. Lehet, hogy csinálunk egy Turulvédő vagy Turulelfoglaló játékot.
Korábban írtuk:
– Mi Hazánk: nemzeti összefogás a hegyvidéki turulszobor védelmében október 23-án
– A szolgalelkű MIÉP, avagy miként viselkedik az egykori nemzeti párt zombi utódja
– A főkutya nem szeretné úgy kezdeni a polgármesterséget, hogy utcai harcot vívnak Toroczkaiékkal
– A drogos kétfarkú már a győzelme után bejelentette: szoborparkba száműzik a turult
– Toroczkai üzenete a kétfarkú drogosoknak: megvédjük a turult!
– "Békés viszonyok alakultak ki" – még Pokorni is békén hagyná már a turult
– Mégis mit keresne a turul a Szoborparkban?
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »