Nemzetek Ligája – A bennmaradás szempontjából sokat érne a hollandok elleni döntetlen

Nemzetek Ligája – A bennmaradás szempontjából sokat érne a hollandok elleni döntetlen

A magyar labdarúgó-válogatottra újabb kemény próbatétel vár a Nemzetek Ligája élvonalának harmadik fordulójában, ugyanis pénteken a világklasszisokkal teletűzdelt holland csapatot fogadja a Puskás Arénában.

A rossz rajt után – két meccsen egy pontot szereztek Marco Rossi szövetségi kapitány tanítványai – már

egy döntetlen is remek eredmény lenne a nyári Európa-bajnokságon elődöntős riválissal szemben.

A pontosztozkodás ráadásul nemcsak bravúros eredményt jelentene, hanem óriási lépést a bennmaradás felé, mert azzal a nemzeti együttes elmozdulhatna a kiesést jelentő negyedik helyről, ha a csoport másik mérkőzésén a jobb gólkülönbségükkel harmadik bosnyákok a papírformának megfelelően kikapnak a németektől.

Ahhoz viszont, hogy összejöjjön a meglepetés, sokkal jobb teljesítményt kell nyújtania a magyar csapatnak, mint a szeptemberi találkozókon, amikor is a németektől öt gólt kapott

– ez a legtöbb a Rossi-érában – és a bosnyákoknak sem sikerült betalálni.

A stabilabb játékot segítheti Fiola Attila visszatérése a védelembe, ugyanakkor a széleken Kerkez Milos és Nego Loic sérülése nehezíti a magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakvezető dolgát. Az biztos változást jelent, hogy a válogatottságot ideiglenesen lemondó Gulácsi Péter helyett Dibusz Dénes véd majd.

A több mint hat éve regnáló Rossi hatalmas mérföldkőhöz érkezik a válogatott kispadján, ugyanis szombaton a 69. találkozóján utoléri az örökrangsor második helyén a legendás Aranycsapat mesterét, Sebes Gusztávot.

A hollandok viszont ünneprontásra készülnek, amire a közelmúlt alapján jó esélyük van, mivel a két csapat legutóbbi kilenc találkozóját megnyerték, az előző hat összecsapáson ráadásul 34 gólt szerezve.

A meccs olyan szempontból is érdekes lesz, hogy a csapatkapitány Szoboszlai Dominik három liverpooli – Virgil van Dijk, Ryan Gravenberch és Cody Gakpo -, míg Willi Orbán két lipcsei klubtársával – Lutsharel Geertruida és Xavi Simons – találkozhat a pályán.

Az NL lebonyolítása a mostani idényre változott, a négyes első és második helyezettje a jövő márciusi, oda-visszavágós negyeddöntőbe jut, a harmadik ugyancsak tavasz elején osztályozóra kényszerül a B divízió egyik csoportmásodikjával, míg a negyedik kiesik a másodosztályba.

A Nemzetek Ligájával – ha közvetetten is, de – megkezdődött a 2026-os vb-selejtező európai része. Az NL-ből közvetlenül nem lehet kijutni a sportág csúcseseményére, csupán négy pótselejtezős helyet osztanak ki. Ezt az a négy legmagasabban rangsorolt NL-csoportgyőztes szerzi meg, amely a jövő évi hagyományos selejtezősorozatban nem végez a csoportja közvetlen kijutást jelentő első és pótselejtezőt érő második helyén sem.

Nemzetek Ligája, A divízió, 3. csoport, 3. forduló:

péntek:

Bosznia-Hercegovina – Németország, Zenica 20.45

MAGYARORSZÁG-Hollandia, Puskás Aréna 20.45

A csoport állása:

Hírdetés

1. Németország 2 1 1 – 7-2 4 pont

2. Hollandia 2 1 1 – 7-4 4

3. Bosznia-Hercegovina 2 – 1 1 2-5 1

4. MAGYARORSZÁG 2 – 1 1 0-5 1

 

Korábbi eredmények:

1. forduló (szeptember 7.):

Hollandia – Bosznia-Hercegovina 5-2 (2-1)

Németország-MAGYARORSZÁG 5-0 (1-0)

2. forduló (szeptember 10.):

Hollandia-Németország 2-2 (1-2)

MAGYARORSZÁG – Bosznia-Hercegovina 0-0

A csoport további programja:

4. forduló (október 14.):

Bosznia-Hercegovina – MAGYARORSZÁG, Zenica 20.45

Németország-Hollandia, München 20.45

5. forduló (november 16.):

Németország – Bosznia-Hercegovina, Freiburg 20.45

Hollandia-MAGYARORSZÁG, Amszterdam 20.45

6. forduló (november 19.):

Bosznia-Hercegovina – Hollandia, Zenica 20.45

MAGYARORSZÁG-Németország, Puskás Aréna 20.45

(MTI)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »