Az autósok döntő többsége rosszul tudja a dudaszabályt

Az autósok döntő többsége rosszul tudja a dudaszabályt

A Magyar Suzuki pár éve felmérést készíttetett arról, hogyan reagálnak a sofőrök a megkülönböztető jelzéssel közeledők hangjára. Tízből hárman reagáltak csak úgy, ahogy azt a KRESZ előírja.

Napjainkban azonban inkább az a gond, hogy az autósok többsége akkor sem dudál, amikor a KRESZ szerint lehetne, sőt kellene – írja a kozlekedesbiztonsag.kti.hu. Egyértelműsítik, hogy nem tilos dudálni az utakon.

A KRESZ 30. § szerint: „Hangjelzést adni csak balesetveszély esetében, a baleset megelőzése érdekében, valamint – lakott területen kívül – az előzési szándék jelzése céljából szabad”.

Hírdetés

Egyértelmű, mégis tág határok között ad döntési szabadságot a gépjárművezetőknek, hogy megnyomják-e a dudát vagy sem. Ez pedig azt jelenti, hogy egy rövid hangjelzéssel lehet figyelmeztetni a másikat, hogy

nem érzik a szándékát, zavarja őket ahogy közlekedik, vagy veszélyesnek tartják azt.

Természetesen nem a percekig tartó dudálásról van szó, hanem egy rövid jelzés megengedett.

A szaklap azt írja, hogy a „figyeljen, jövök”, „vigyázz, túlságosan átlógsz a sávomba”, „lassítok, lehúzódok, adok neked teret, de lassíts te is, mert ez az előzés még így is necces lesz” típusú figyelmeztető hangjelzésekért nincs az a rendőr, aki megállítana és megbírságolna egy autóst. Hiszen balesetveszélyes helyzetben, az esetleges balesetek megelőzése érdekében teszik, amit tesznek.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »