Nemzeti Vágta – ma rendezik a döntőt Szilvásváradon

Nemzeti Vágta – ma rendezik a döntőt Szilvásváradon

Vasárnap rendezik az idén háromnapossá bővült Nemzeti Vágta döntőjét. Az eseményen 15 előfutamban 60 magyarországi és külhoni település felnőtt lovasa versenyezhet a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban a leggyorsabbnak járó elismerésért.

A 17. Nemzeti Vágta rendezvényei pénteken a nulladik nappal indultak, szombaton előfutamokat tartottak.

A megmérettetésen Erdélyből, a Vajdaságból, a Muravidékről, a Felvidékről érkezők is részt vesznek. A versenyzők nem egyénileg, hanem településenként indulnak.

A hatvan csapatból tizenhatan vesznek részt a vasárnap délelőtti középfutamokban, majd négyen a délutáni döntőben.

Vasárnap a nemzetközi résztvevők összemérik tudásukat a hagyományos Nemzetközi Futamban is, amely idén a Nemzetközi Lovas Díszegységek futama, az Angol Királyi Testőrség és a Bahreini Királyság csatlakozásával.

A futamban nyolc ország lovasai indulnak. A versenyben Szerbia, Szlovákia, Olaszország, Csehország, Románia, Nagy-Britannia és Bahrein mellett hazánkból a Készenléti Rendőrség lovasa indul.

A Nemzetközi Futam lovasai őshonos magyar lipicai fajtájú lovakon teljesítik a három és félkörös távot.

Hírdetés

A 18 év alattiak az idén már két korosztályban indulhatnak: a 10 és 13 év közöttiek a Huszárgyerek Vágtán, a 14-17 évesek pedig a Kishuszár Vágtán mérhetik össze tudásukat.

A program vasárnap délelőtt a Kishuszár Vágta és a Nemzeti Vágta középfutamaival indul, majd a nemzetközi futam, a Nemzetközi Lovas Díszegységek előfutamait rendezik meg.

Ezt követően páros díjugrató és kocsiverseny, a HaZám Lovasudvar gyermeklovas bemutatója, valamint a Nemzeti Lovas Díszegység, a Magyar Honvédség gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztály és az Országos Polgárőr Szövetség lovasainak bemutatója szerepel a programban.

A Gömöri Lovas Egyesület bemutatója után a kocsitoló verseny utolsó megméretése következik.

A Hagyomanyőrző Lovas Betyárok Egyesület puszta ötös és csikós bemutatója, majd 1848-49-es csatajelenet bemutató várja az érdeklődőket. A Győri Ördöglovasok bemutatóját a Huszárgyerek Vágta, a Kishuszár Vágta és a Fogatvágta döntője követi.

Történelmi lovasfelvonulást láthat a közönség, majd a Nemzetközi Lovas Díszegységek futamának döntője és a Nemzeti Vágta döntője szerepel a programban, amely méneshajtással zárul.

Kelet-Közép-Európa legnagyobb amatőr lovas versenyének valamennyi hétvégi futama és programja élőben követhető az m4sport.hu-n és a médiaklikk.hu oldalon. A döntő futamokat vasárnap 15 órától élőben közvetíti a Duna tévécsatorna is.

A rendezvény részletes programja és további információk a www.vagta.hu oldalon olvashatók.

(MTI/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »