Vezérelj, Uram, utaidban – Szenczi Molnár Albert emlékezete szülőföldjén

Vezérelj, Uram, utaidban – Szenczi Molnár Albert emlékezete szülőföldjén

Talán kevesen emlékeznek arra még a szenciek közül is, melyik volt a Szenczi Molnár Albert utca, ám ha erre nem is emlékeznek, szerencsére munkásságát szinte mindenki ismeri a régióban a róla elnevezett ünnepnapoknak köszönhetően. Ennek megnyitóját tartották október 4-én Szencen, annál a köztéri szobornál, ami a városi hivatal előtti parkban áll, s elárulom, annál az utcánál van a park, amelyet elődeink róla neveztek el.

Szenczi Molnár Albert emlékezete a magyarság és a református közösség szempontjából is fontos, ennek tudatában tartja meg a Csemadok a Szenczi Molnár Albert Napokat, és ennek erősítése érdekében állítottak össze egy kiállítást és könyvet a Csemadok Szenci Területi Választmányának vezetőségi tagjai. A kiállítást október 4-én nyitották meg és a könyv bemutatóját is ekkor tartották a városi művelődési ház tetőterében lévő kiállítóteremben.

A kiállítás megnyitója (Fotó: Kaszás Kornél)

A kiállítás két részből áll: az első a Csemadok múltját mutatja be, egyrészt a főszervezője a Szenczi Molnár Albert Napoknak a Csemadok, másrészt idén ünnepeljük a szövetség megalakulásának hetvenötödik évfordulóját. A kiállítást e sorok szerzője, Neszméri Tünde, a Csemadok elnökségének tagja nyitotta meg, kiemelve: a Csemadok vészterhes idők után alakult meg, és teszi a dolgát a magyarságért azóta is.

A Szenczi Molnár Albert Napok történetét mutatja be a másik kiállítás, ennek egy része az első 50 évbe nyújt betekintést, a másik része az elmúlt 5 év történéseit mutatja be. A Vezérelj, Uram, utaidban – Szenczi Molnár Albert emlékezete szülőföldjén címmel kiadott könyv is a Napok múltját írja le. Ennek előszavában főtiszteletű Géresi Róbert, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke így fogalmazott:

„Amit nagy reformátorunk vonatkozásában ki szeretnék emelni, az az, hogy személyében magyar, de egyben európai, hitvallóan református, de mégis univerzális értelemben vett keresztyén embert láthatunk magunk előtt. Egy követésre méltó példakép lehet ő abban a világban, ahol egyre kevésbé akarnak példaképeket követni.“

A Szenczi Molnár Albert Napok indulásának történetéről is szó esett mind a kiadványban, mind a megnyitón, Vojtek László, a Csemadok korábbi városi elnöke, az országos elnökség volt tagja így írt:

Hírdetés

„Felléptek neves felvidéki és magyarországi művészek, művészeti csoportok, híres képzőművészek műveiből tarthattunk kiállítást, színvonalas műsorokkal szerepeltek a helyi iskolák tanulói is. Így történhetett, hogy a Csemadok Országos Tanácsa (az évet sajnos nem tudom) felvehette a Szenczi Molnár Albert Napokat országos rendezvényei közé, ami a Napok színvonala megtartásának, emelésének záloga. Nem utolsósorban ki kell még emelnem, hogy Szenc városa is ma már számontartja a Napokat, sőt anyagi támogatást is nyújt, így a Szenczi Molnár Albert Napok városunk kulturális életének elválaszthatatlan részét képezik. Manapság már az ideológiai megkötések is végre a múlt szemétdombjára kerültek, így Molnár Albert szelleme, világlátása, humanizmusa minden akadály nélkül térhet vissza szülővárosába.“

Gál Sándor a Napok indulásáról írt szavait a könyvben Bárdos Gyula, a Csemadok elnöke idézte. Ezeket a sorokat Neszméri Tünde szintén ismertette a megnyitón.

„Lényegében nem is az volt a fő gond, hogy milyen legyen a Szenczi Molnár Albert Napok tartalma, hanem az, hogy az akkori politikai helyzetben ezzel a névvel rendezvényt szervezhessünk Szencen. Végtére is csupán egy napról volt szó, de az akkori megítélés szerint Szenczi Molnár Albert enyhén szólva problematikus személyiségnek számított, ráadásul még magyar is volt! Hogy Albertus Mester mindezen túl tudós, nyelvész és rangos műfordító, az nem látszott döntő érvnek. A rendezvény gyakorlati munkájába folyamatosan bekapcsolódott a Csemadok helyi szervezetének a vezetősége, majd a tagsága is, valamint a magyar gimnázium és alapiskola tanári kara. A Polák család mellett a munkából Szabó János, a Csemadok helyi szervezetének akkori elnöke, Herdics János, a gimnázium igazgatója, Minczinger Sándor és még sokan mások is kivették a részüket.“

Cantate Domino Kórust Süll Kinga vezetésével (Fotó: Kaszás Kornél)

A megnyitón a Cantate Domino Kórus Süll Kinga vezetésével genfi zsoltárokat adott elő. A Cantate Domino Kórus, a Fiatal Reformátusok Szövetségének országos kórusa 1997-ben alakult meg; előbb Ág Tibor, majd Berkesi Sándor Liszt-díjas karnagy vezetése alatt működött. Jelenleg Süll Kinga egyházzenész irányítja a szakmai munkát és vezényli a kórust.

Szó volt a szobor felállításának körülményeiről, hiszen a kiállított paneleken erről is láthatók képek, mint ahogyan emlékezetéről is szó esett, arról, akár példaképünk is lehetne Szenczi Molnár Albert. Köszönettel tartozunk a Csemadoknak, és a nagy elődöknek, hogy volt bennük bátorság és elindították a Szenczi Molnár Albert Napokat, természetesen arra is szükség van, hogy a rendezvénynek látogatottsága legyen és legyenek támogatók is. Mindenkinek köszönjük ezúton is azt, hogy éltetik ezt a szellemiséget.

(Neszméri Tünde)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »