A brazil gabonaexportot is veszélyezteti a rekordszárazság

Több mint 120 év, 1902 óta a legalacsonyabb a vízszint a brazíliai Amazonas-vidék legnagyobb városának, Manausnak a folyami kikötőjében, veszélyeztetve a gabonaexportot és térség számára létfontosságú szállításokat.

Tavaly óta az átlagosnál alacsonyabb esőzés – még az esős évszakban is – sújtja az Amazonas vidékét és Dél-Amerika nagy részét, aminek következtében egy évtizede a legsúlyosabb erdőtüzek pusztítanak Brazíliában és Bolíviában. Kutatók elsősorban az éghajlatváltozást okolják a jelenségért. Tudósok előrejelzése szerint az Amazonas-vidék várhatóan 2026-ig nem nyeri vissza teljesen a megszokott páratartalomszintjét.

Tavaly az aszály humanitárius válságot okozott, mivel a folyók mellett élő emberek nem jutottak élelmiszerhez, ivóvízhez és gyógyszerhez.

Idén a hatóságok már riadókészültségben vannak. A szárazság által súlyosan érintett Amazonas államban legkevesebb 62 településen rendeltek el szükségállapotot, amely a polgári védelem szerint több mint félmillió embert érint.

„A manausi kikötőben történt mérések 120 éve óta most van a legnagyobb szárazság” – közölte Valmir Mendonca, a kikötő műveleti főnöke, aki szerint a folyó vízszintje a következő egy-két hétben tovább csökken.

A Rio Negro folyónak a manausi kikötőben mért vízszintje pénteken 12,66 méter volt a kikötő honlapja szerint, megdöntve a tavaly mért abszolút rekordot, és a vízszint továbbra is gyorsan csökken.

Hírdetés

A Rio Negro a világ legnagyobb vízhozamú folyamának, az Amazonasnak az egyik fő mellékfolyója. A kikötő a fekete vizű Rio Negro és a homokszínű Solimoes találkozásánál fekszik, ez utóbbin szintén rekordalacsony vízszintet mértek a héten.

A Cemaden nemzeti katasztrófa-megfigyelő hivatal szerint a Brazíliát sújtó szárazság a legsúlyosabb az 1950-es évek óta.

Az aszály miatt akadozik az vízierőművek – Brazília legfőbb áramforrásainak – a működése is. Az energiaügyi hatóságok elrendelték az áramfogyasztás korlátozását, amelyet még az elnöknek is jóvá kell hagynia.

A szélsőséges időjárás Dél-Amerika nagy részét érinti, a Paraguay folyón szintén minden idők legalacsonyabb vízszintjét mérték. A Paraguay Brazíliában ered, Paraguayon és Argentínán áthaladva ömlik az Atlanti-óceánba.

Ugyanez az extrém hőség és szárazság járul hozzá az Amazonas-vidéken és a szomszédos Pantanalban, a világ legnagyobb vizenyős területén kialakuló erdőtüzekhez. Bolíviában szintén rekordméretű az erdőtüzek várhatók a brazil űrkutatási intézet szerint.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »