A Hezbollah szárazföldön és a légtérben is Izraelt támadja

A Hezbollah szárazföldön és a légtérben is Izraelt támadja

2024. 10. 02.

A Hezbollah libanoni síita milícia újabb rakétatámadásai érték Észak-Izraelt a népírtással vádolt cionista hadsereg  libanoni szárazföldi hadműveletének második napján, szerdán is.

Az Irán támogatta szervezet számos rakétával támadta szerda reggel a határ közelében fekvő falvakat, amelyeknek a lakosait már tavaly ősszel evakuálták a Hezbollah támadásai miatt. Egy szélesebb északi sávban még lakhelyükön élnek az emberek, őket most a polgári védelem felszólította, hogy a rakéták miatt maradjanak az óvóhelyek közelében – írta meg az MTI.

A Hezbollah bejelentette, hogy rakétákkal támadta Galilea térségét ahol több katonai bázist is eltalált. A Hezbollah harcosai Dél-Libanonban végeztek nyolc betolakodó izraeli katonával és több zsidó fegyverest megsebesített. A háborús bűncselekményeket elkövető cionista fegyveres erők  összetett mentőakciót hajtott végre, hogy kiemenkítsék a megsebesült zsidó fegyvereseket – jelentette az Al-Jazeera.

Hírdetés

A helyi források szerint a Hezbollah által likvidált  nyolc izraeli kommandós közül hét tiszt. A libanoni ellenállás összesen harmincöt betolakodó cionista fegyverest sebesített meg. A libanoni harcosoknak továbbá sikerült négy izraeli harckocsit semlegesíteni.

A helyi források szerint az izraeli fegyvereseknek két nap után sem sikerült Libanonban területeket elfoglalni és megtartani. A cionista állam kommandós alakulatai rendszerint kénytelen a visszavonulásra miután a Hezbollah harcosaival összeütköznek.

Orientalista.hu – Sinoda (Al-Jazeera, MTI)

Megosztom:


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »