Kalmár Ferenc: Magyarország és Szlovénia között a kisebbségvédelem területén nincsenek viták

Amíg a világban visszalépést tapasztalunk, addig Magyarország és Szlovénia között a kisebbségvédelem területén nincsenek viták és megoldatlan problémák – jelentette ki Kalmár Ferenc, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri különmegbízottja, a magyar-szlovén kisebbségi vegyes bizottság magyar társelnöke hétfőn, a bizottság ülése után az MTI-nek.

A testület 19. ülését Ljubljanában tartották, a tanácskozás jegyzőkönyv aláírásával zárult. A miniszter elmondta: a jegyzőkönyv aláírása azért nagyon fontos, mert az a kormányok asztalára kerül. Magyarországon például akcióterv készül belőle, határidővel és megjelölt miniszteri szintű felelősökkel – hangsúlyozta.

Kalmár Ferenc rámutatott: az ülésen több olyan kérdést is tárgyaltak, amely a két nemzeti közösség, a magyarországi szlovénok, valamint a szlovéniai magyarok életét előreviszi, megkönnyíti és bizonyos problémáit megoldja. Itt egyebek között a Rába-vidéki szlovén települések infrastrukturális fejlesztését említette. Vas vármegyében nagyon sok út van, amelyet meg kell javítani, ezek között olyanok is, amelyek a határátkelőhelyekre vezetnek. Továbbá a csatornarendszer kiépítése is fontos projekt, amelyet az Őrségi Nemzeti Park jóváhagyásával és bevonásával kell megoldani – ismertette.

„Ezek olyan infrastrukturális beruházások, amelyek feltétlenül szükségesek a mindennapi élethez és az emberek jó közérzetéhez. Általában mondhatom, hogy minden javaslatunk azt szolgálja, hogy a két közösség, a szlovéniai magyar és a magyarországi szlovén a szülőföldjén érezze jól magát, a szülőföldjén boldoguljon” – fogalmazott.

Hírdetés

Emlékeztetett: létezik egy olyan pénzügyi alap, amely a Mura-vidék és a Rába-vidék közös, két állam közötti megállapodáson alapuló fejlesztését irányozza elő. „Ennek az alapnak a feltöltése és felhasználása elmozdult a holtpontról, és remélhetőleg meglesznek az első kézzelfogható projektek a következő hónapokban” – húzta alá.

Ami a szlovéniai magyarságot illeti, kiemelte a muravidéki mintagazdaságot. Azt mondta, ez egy mezőgazdasági mintagazdaság, amelynek a finanszírozása problémássá vált, ezért az a javaslat született, hogy a határon túli szlovének minisztériumának vezetésével egy csoport jöjjön létre, amely az érintett felekkel együttműködve módot talál arra, hogy életben tartsa.

Úgy értékelte: ez nemzetiségi szempontból is nagyon fontos, hiszen munkahelyeket kell megőrizni. Rámutatott továbbá, hogy működik egy ilyen gazdaság a Rába-vidéken is, amelyet a szlovén kormány finanszíroz.

A kormánybiztos tájékoztatása szerint kulturális és oktatási, valamint gyerekeket érintő témákról is tárgyaltak, melyek közül a két területen logopédus és gyermekpszichológus állások, státuszok létrehozását ajánlották annak érdekében, hogy ezek a szakemberek anyanyelvükön tudjanak foglalkozni a gyerekekkel. Valamint továbbra is javasolták a Budapest-Lenti-Lendva útvonalon rendszeres autóbuszjárat beindítását.

MTI

The post Kalmár Ferenc: Magyarország és Szlovénia között a kisebbségvédelem területén nincsenek viták appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »