Környezetvédelmi katasztrófát okozott a kiöntő Duna Csepelen

Környezetvédelmi katasztrófát okozott a kiöntő Duna Csepelen

A Csepel-sziget nyugati oldalán található Fácános dűlőn körülbelül 1500 köbméternyi illegálisan lerakott szemetet öntött el az árvíz – tudta meg a HVG.

A közművek nélküli, elsősorban nyaralóknak otthont adó területen a lakók elmondása szerint a 2013-as árvíz idején is magas volt a vízállás, akkor viszont még nem volt ennyi szemét felhalmozva – írja a hvg.hu.

„A magánterületeken felhalmozott illegálisan elhelyezett hulladékot elkezdte a víz szétteríteni, ami komoly kihívás az ár levonulása után” – írta Facebook-posztjában Borbély Lénárd polgármester.

Hírdetés

Az ügyben tett közérdekű bejelentés szerint a felhalmozott hulladék veszélyezteti Budapest vízbázisát.

Pár nappal ezelőtt Kocsis-Cake Olivio ellenzéki országgyűlési képviselő is járt a területen, akkor közérdekű bejelentést is tettek, mert a DK szerint a felhalmozott hulladék veszélyezteti Budapest vízbázisát, amely innen 1-2 kilométerre délre található.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »