Szeptember 19-én a Hittani Dikasztérium hivatalosan is megnyilvánult a Međugorjéban kialakult kultusz kapcsán. Az alábbiakban Kovács Zoltán mariológus, egyetemi tanár kommentárját olvashatják a vatikáni döntésről. Az írást két részletben közöljük.
Međugorje – bő négy évtizedes múltját tekintve – immár megkerülhetetlen téma a Katolikus Egyházban. Tegnap, szeptember 19-én azonban még inkább ráterelődött a figyelem. A Hittani Dikasztérium ugyanis hosszas várakozás után hivatalosan is megnyilvánult:
Az évtizedek óta Međjugorjébe zarándokló emberek tapasztalatai különfélék, azonban az ott megforduló hívek részéről számos tanúságtétel hangzik arról, hogy sikerült Istenhez közelebb kerülniük, a Szűzanya tiszteletében elmélyedniük, anyai jelenlétét, segítségét közelebbről megtapasztalniuk. Hasonlóan, mint bármelyik általunk is ismert kegyhelyen, melynek atmoszférája gyakran lelkiismeretvizsgálatra és gyónásra hív, hogy aztán ott megtisztult szívvel járulhassunk szentáldozáshoz és végezhessük a jóváhagyott áhítatgyakorlatokat. Főként a rózsafüzér közös vagy magunkban történő imádkozása, a keresztútjárás, szentkúthoz járulás vagy a hasonló jámbor gyakorlatok még inkább szívünkbe vésik Isten és az ő szentjeinek – kiemelten égi Édesanyánknak – az Egyház tagjaihoz való közelségét, és a velük és egymással alkotott közösség csodálatos erejét. Az Örök Főpap egyetlen, legtökéletesebb kultuszcselekményébe, az eucharisztikus ünneplésbe való bekapcsolódás pedig megtapasztaltatja Isten zarándoknépével: ez az a „csúcs és forrás” (Sacrosanctum Concilium, 10), melyhez igazán jöttünk, és ezen a zarándokúton – akárcsak az onnan hazafelé és a mennyei haza felé vezető úton is – a szentek is segítségünkre vannak.
A rendkívüli, természetfeletti jelenségekről beszámoló hercegovinai fiatalok története nem indult egyszerűen. Ismerjük az 1980-as évek Jugoszláviájának politikai-társadalmi viszonyait. Nyilvánvalóan az ebben érintett fiatalok sem tökéletesek. A velük szembeni kételkedés, ellenállás dacára azonban kitartottak amellett, hogy az állításuk szerint velük történő rendkívüli jelenségekben a megdicsőült Szűzanya személyes közeledését jelenésszerűen vélik felismerni. Nemegyszer fűződnek az ilyen „közeledésekhez” üzenetek is, melyek itt példátlan bőséggel záporoztak, és amelyekről az ebben érintettek még napjainkban is beszámolnak.
A történet folytatása más, világszerte elterjedt jelenéstörténetekből is ismerős lehet: vizsgálat indul, mely nem nélkülözi a nehézségeket, érdeklődők érkeznek egyre nagyobb számban, akiknek jó része igyekszik megszívlelni az üzenetek tartalmát, beépítve azt saját hitébe, jó esetben úgy, hogy az ne „maszek” hitvallást eredményezzen, hanem a katolikus hithez és így Krisztushoz vigyen egyre közelebb. És végül beimákozott zarándokhellyé válik a korábbi feltételezett jelenések helye, mely újabb és újabb híveket és érdeklődőket vonz.
De mi is történt igazából a tegnapi napon? A Hittani Dikasztérium hívek egyre növekvő tömegére utalt, akik Međjugorjét évtizedek óta felkeresik. Az ott zajló hívő gyakorlat, főként a szentségi élet pozitív gyümölcseiként említik az életrendezések, a megtérések, az igét hallgató, az imádkozó emberek és a szentségekhez járulások kimagasló számát, valamint azt a lelki atmoszférát, melyben a papi és szerzetesi életre vagy házasságra hívó szót, vagy éppen a hit mélyebb megélésére és buzgóbb gyakorlására való hívást számos hívő ott hallja meg, illetve erősödik meg ilyen irányú elhatározásában. Voltak és vannak tehát Međjugorjéhez kötődően figyelemreméltó lelki értékek, melyek persze éberséget is igényelnek, hiszen az emberi kultúra kifejezőeszközeiben testet öltő emberi vágyaktól, tévedésektől, a megfogalmazásbeli tökéletlenségektől az ebben érintett emberek általában nem szoktak mentesek lenni. Az „értünk, emberekért, a mi üdvösségünkért” emberi természetet is magára vevő, és azt személyében az istenivel egyesítő Ige megtestesülése is mutatja: az isteni képes az emberi világba lépni és „nem szégyellni”, hanem sokkal inkább magához emelni az anyagvilág, az emberi korlátok természetes határait. Hitünk inkulturációja sosem vegytiszta, az emberi oldalak folyamatos megtisztulásra szorulnak, így bármennyire is természetfölötti jelleget mutat valami, ott a fentebb említett emberi tökéletlenségekkel számolni kell.
Utal Szent II. János Pál pápára is, aki a Redemptoris Mater kezdetű enciklikában így tanít: Mária Fiával való „együttműködés(e) nem más, mint Krisztus közbenjárásának alárendelt közbenjárás” (n. 39).
Nihil obstat született a Szentszék részéről. Ez a kifejezés azt jelenti: „semmi akadálya”. Mint ismeretes, nemrég, 2024. május 17-én ugyanezen dikasztérium új eljárási normákat állapított meg a feltételezett természetfölötti jelenségek megítéléséhez. Ebben a dokumentumban olvashatjuk, hogy az ilyen jelenségek természetfölöttiségének kutatása helyett mostantól újfajta minősítések lépnek hatályba. A „legpozitívabb” ezek közül a nihil obstat (n. 17). Mint akkor a dokumentum megjelenése kapcsán is írtam: ezzel a minősítéssel „elismerést nyer a Lélek működése a vizsgált jelenségekben és ahhoz fűződő lelki tapasztalatokban, és nem tudunk különösebben veszélyes vagy problémás elemekről, így azok támogatásának nincs akadálya. Ez egyben bátorítás is a püspökök számára, hogy értékelve az adott jelenséghez kötődő, eddigi pozitív pasztorális eredményeket, mozdítsák elő az adott helyhez kötődő lelkipásztori életet.”
Ez a legújabb nihil obstat tehát arra bátorít, hogy
XVI. Benedek pápa szavaival élve: „egy magánkinyilatkoztatás egyházi jóváhagyása lényegében azt jelzi, hogy az adott üzenet nem tartalmaz semmi olyat, ami ellenkezne a hittel és a jó erkölcsökkel; közzétehető és a hívők okosan magukévá tehetik” (Vebum Domini, 14).
A 2019 óta már hivatalosan is szervezhető zarándoklatok természetesen folyatódhatnak, sőt a Szűzanya „Međjugorjében szokásos” módon, az ottani liturgikus és népi jámborságot érintő gyakorlatok általi tisztelete – mely legtöbbször a Béke Királynőjeként való szemlélésében és ünneplésében nyilvánul meg (vö. n. 41–42.) – immár nyilvánosan végezhető (vö. n. 38.). „A liturgiában Jézus Krisztus papi hivatalának gyakorlása által jelekkel mutatkozik és valósul meg az emberek megszentelése és az Istennek járó nyilvános kultusz, melyet Krisztus titokzatos teste, azaz a Fő és a tagok mutatnak be” – tanítja A Katolikus Egyház katekizmusának kompendiuma (n. 218). Legitimációt nyert tehát Međjugorjére nézve, hogy ott
hiszen az istentisztelet akkor nyilvános, „ha az Egyház nevében, a törvényesen kijelölt személyek, az egyházi hatóság által jóváhagyott cselekményekkel végzik” (CIC 834. k. 2.§)
A zarándoklatok kapcsán a Dikasztérium határozott iránymutatásként jelzi, hogy azok célja ne a feltételezett látnokokkal, hanem a Szűzanyával és általa Krisztussal való találkozás legyen – hasonlóan a kegyhelyekre tartó zarándokutak helyes lelki motivációihoz (vö. n. 41).
sem a feltételezett látnokok életszentségének megállapítását, sem azok erkölcsi életének minősítését, és egyelőre a međugorjei ferences plébániatemplom és környezete hivatalos aktussal történő kegyhellyé nyilvánítását sem.
Jóllehet a Szentszék önmaga számára tartja fenn Međugorje egyházi felügyeletét, a dikasztériumi dokumentum kimondja, hogy a nihil obstathoz kötődő határozatot a mostar-duvno-i megyéspüspök bocsátja ki (vö. n. 39). A rendkívüli szentszéki vizitátor is szolgálatban marad és továbbra is hivatott értékelni és összegezni a lelkipásztori tapasztalatokat, gondoskodva arról is, hogy a nyomtatásban megjelenő feltételezett üzenetek elé előszó gyanánt kerüljön be a tegnapi szentszéki megnyilvánulás szövege (vö. uo.). Szembetűnő, hogy a dokumentum „lelki tapasztalatról” beszél (vö. n. 38.), és szándékosan nem „jelenések”-ről. Megerősíti ugyanis, hogy amikor „Szűzanya üzeneteiről” beszélünk, ezeket továbbra is „feltételezett üzeneteknek” tekintjük (vö. uo.), mivel nem azok természetfölöttiségének hitelességéről szól a nihil obstat.
A dokumentum, miközben a feltételezett üzenetek nagy részét tartalmilag jónak, hitünk szempontjából épületesnek és főként Krisztus-központúnak ítéli, nem rejti véka alá, hogy egy részük természetes tévedéseket, tökéletlenségeket is tartalmaz. Úgy közelíti meg ezt a problematikát, hogy a lényegesebb és tartalmát tekintve tiszta megnyilvánulások fényében kell okosan olvasni e kevésbé világos részeket, és ahelyett, hogy a jelentéktelen részletekben elvesznénk, a szövegek és a Međjugorjéhez kötődő megnyilvánulások egészére tekintsünk, melyet az egyes részletekben meghúzódó hibák lényegében nem kompromittálnak (vö. 27;39).
Az írás második részét szeptember 21-én tesszük közzé.
Fotó: Fábián Attila; Merényi Zita
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
