Orbán Viktor: Nehéz lesz, de meg fogjuk csinálni

Orbán Viktor: Nehéz lesz, de meg fogjuk csinálni

Nehéz lesz, de meg fogjuk csinálni – mondta a miniszterelnök a kialakuló árvízhelyzet megoldásával kapcsolatban vasárnap, a Facebook-oldalán közzétett videóban.

„Budapest, Római-part, ahol most állok, egy nap múlva már járhatatlan terület lesz. A várható, érkező nagy víztömeg holnapra már a fejem magasságában áll, rá egy-két napra pedig két méterrel följebb. De a vízügyesek tele vannak önbizalommal, és magabiztosak, mert úgy gondolják, hogy a legmagasabb árszint sem haladja meg az eddig mért legmagasabbat” – jelentette ki Orbán Viktor.

Hozzátette: mint mondták, ahogy az eddigi legmagasabb árszinttel meg tudtunk birkózni, akkor az annál alacsonyabbal is így lesz.

„Három kritikus szakaszunk van: az egyik a Szigetköz, a másik a Dunakanyar, a harmadik pedig maga Budapest. A műszaki összekötő tiszteket már kirendeltük, ők a munkahelyükön vannak, ők lesznek azok, akik segítenek az önkénteseknek, hogy ne káosz alakuljon ki, hanem értelmes módon rendeződjön össze a sok jóakarat, amivel az emberek segíteni fognak a védekezésben” – írta.

Hírdetés

A miniszterelnök hangsúlyozta: minden szükséges technikai és pénzügyi eszköz rendelkezésre áll.

„Pintér Sándor felügyeli a katasztrófavédelmet, tehát ő áll a védekezés csúcsán, és biztos vagyok benne, hogy mint eddig minden árvíz esetében, most is jól fogja irányítani a munkát, és hát itt van mögötte a kormány, szükség esetén pedig maga a miniszterelnök is. Nehéz lesz, de meg fogjuk csinálni” – mondta végül Orbán Viktor.

 

MTI


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »