A nagyvárosok zsúfolt életteréből érkező művészek mérlegelő kihívásokkal találkozhatnak egy vidéki alkotótábor területén, hiszen a táj andalítóan csábíthatná őket plein air képek vázolására vagy megszokott sztereotípiák ismétlésére. A VII. IKA alkotótábor záró kiállítása arra mutat rá: habár a helyszínelésből származó mintavételek felismerhetők, de az egy helyen alkotó művészek mégis egymás iránti felfokozott várakozása erősíti a képek esztétikumát, és a jól elrendezett tárlat összefüggései szintén egy egyszeri kontextust teremtenek.
A majdnem „állandó társulattal” rendelkező csapat művészei igyekeznek az előző évi munkáikhoz viszonyulva is nagyobb eltolódásokat találni, műfaji útkereséssel és új motívumkereséssel kimozdítani az őket követő nézőket. Gyakori, hogy a táborzárást követő napokban még többen az itt megélt élmények hatására újabb képeket alkotnak, vagy a jövő évi rendezvényre készítik elő vázlataikat. Az is lényeges, hogy a Magyarországról vagy nagy számban a Partiumból érkező művészek találkozása székelyföldi kollégáikkal is lehet egy erős inspiráló inger, ami a képeken visszaköszön.
Simó Enikő: A nagy út előtt
A fentiek alátámasztására Székely Géza Pegazus akvarelljét emelem ki, hiszen az alkotó házigazda szerepében a tavalyi táborzárás után több hétig a múzeumot jelölte ki magának alkotói terepnek, és a jól ismert épített örökséget képei újraértelmezték. Az erős vonalrendszerrel határsávokat szabó vízfesték áradása részelemeket emel ki a környezetből. Kiemel, felnagyít, párhuzamba állít, kontrasztokat teremt, a realitás elbeszélő nyugalma helyett egy balladaszerű tömörséget dramatizál, felsejlenek arcok, az élettelen élő testté válik. Ebből a képsorozatból a tárlatra kiválasztott példány a kaput szimbolizálja, amely csak részelemében is polifóniát mutat fel. Így a térelválasztó elem elsősorban időrétegeket hoz felszínre. A rétegek átrendeződő harca között érződik a lokális és univerzális együttlét.
Székely Géza: Pegazus
Siska-Szabó Hajnalka Mire megvénülünk akril képe az erős síkokkal egy gerendarendszer tartópontjait vázolja fel, amelyben az utolsó ecsetvonása egy idős ember testtartásává válik. Érezzük, hogy a tiszta gondolat kevés díszítőelemet tűr meg. A kép ereje az egy skálán mozduló színek és ritmikusan ismétlődő síkok összhangjára épül.
Magyar József Nyergelj, fordulj! akrilja színek tengerén figurális elemek képsorozatával érzékeltet egy folyamatosan átalakuló képsorozatot. Így egy kép által is történetek peregnek a nézőben.
Magyar József: Ostrom
A fenti két kép címe már felfedi a táborszervező szándékát, hogy az idei tábor a Jókai-év előkészülete is (2025-ben lesz az író születésének 200. éve). Ehhez társul Csutak Levente Jókai Székelyföldön tusrajza, ahol egy történelmi kontextus illusztrációja jelenik meg. Az alkotó a rá jellemző szerénységgel a közvetítő hálózatteremtő szerepében egy szubjektív értelmezést tár fel a történelemről, ahol a szereplők térben kijelölt helye fontossági szerepet érzékeltet.
A csernátoni Damokos-kúriában nyaraló Jókai és felesége így centrális helyet foglal el. A személyiségkultuszhoz való viszonyulás másik oldalát Sárosi Csaba Petőfi Szabadság, szerelem című versének értelmezése képviseli, ahol a mozaikszerű ábrázolás csak a felvillantás eszközével játszik, és az olvasó tájékozottságát és szövegismeretét kéri számon. Kozma Rozália Jókai Mór temperája a textilművész több szállal szőtt képmezőjének hasonlóságát érzékelteti a papíron, ahol a főmotívum puritánságát a sűrű szövésű stilizáció járja körül. Deák Barnabás Gábor Áron rézágyúja vegyes technikájú alkotása az életmű motívumainak felidézésével a közösségi önazonosságunk tartópillérét vázolja fel.
Bencsik János: Magyar fa sorsa
Bencsik János Dsida-versek képértelmezését hozta az idei tárlatra. A három kép között érzékelünk egy lépésről lépésre haladó átváltozást. A világosság légies és szabadon áramló gesztusaiból halad a besötétedés tömbszerű állapotába. A Magyar fa sorsa képen az eluralkodó képmezőn fel-feldereng a fehér alap, így az alap és a felszín küzdelme jelenik meg.
Ritli Róbert Háború című vegyes technikával készült műve a manuális és sokszorosított technika közti átjárhatósággal egy koncepcióba viszi bele a nézőt. Sablon használatával formai elem ismétlése érzékelteti, hogy az irányított cselekvéssorban az ember hogyan veszíti el egyéni jegyeit, hogyan válik egy eluralkodó kollektív állapot hordozójává és kiszolgálójává.
Haszmann Réka Júlia: Méhecske panzió a múzeumkertben
Az alkotótábor derűs életképekre is felhívja a figyelmet. Bartha Árpád minden évben újabb kihívásokat állít egy vonallal körül indázott képei elé. Az idén a felnagyított monumentális képteremtés felé indította vonalát, ahol konstruktív és perspektivikus cél felé futottak egymás mellett síkjai. A szerkesztett modellezés a felismerhető csernátoni pityókaföldet avatja a művészet helyszínévé.
Haszmann Réka-Júlia Méhecske panzió a múzeumkertben akrilja a konkrét tárgyi elem mögött konstruktív felületet fedez fel, a síkokra és színkontrasztokra bontott felülettel érdekes festészeti tanulmányba avat be, hiszen a kis felületen végtelenül sok képi megoldásra adódott lehetősége az alkotónak.
Szász Barbara: Ika vára és a sárkány
A Nagybányáról érkező Filcz Leopold hozta magával a több mint százéves művészváros képzőművészeti tradícióját, hogy itt, a múzeum udvarán hihetetlenül friss és eleven képeket alkosson. Modelljének egy-egy régi mezőgazdasági gépet választ ki. Erős színkontrasztokkal fokozza az észlelés intenzitását és a megállított pillanat dinamikáját.
Szász Barbara Ika vára (vegyes technika) képén a torony kőrakása a szellem asszonyának haján lángnyelvekként ismétlődik. Megbontja az arányokat és egy önreflexióra késztető játékos mítoszteremtést jelenít meg. Az eltérő vonaltípusok a szecessziós képnyelvbe rejtett humort fokozzák. Vele szemben Petrovits István a kinyilatkoztatás egyértelműségével vall a nő vitalitásának fontosságáról.
Ábrahám Ilona: Szabadon
Vetró András szintén önreflexióban gazdag rajzán a félig ember és félig ló lényeinek csábító dialógusa a férfi és női szerepekben rejlő végtelen játékot érzékelteti. Forró Ágnes pasztelljein is a szereplők egyre játékosabban állatból szellemlénnyé váló alakokat öltenek, és a régi, omladozó házak falain valami véget nem érő forrásokat képviselnek. Ábrahám Imola Szabadon vegyes technikájú képének szitakötői a stilizált világ fölé egy mozgásban erőteljes átalakulást vetít.
Vass Csaba ragaszkodása a helyszín épített örökségéhez évről évre megjelenik képein. Jellemző rá, hogy a kiválasztott teret a maga teljességében akarja megmutatni. Gyakori a technikai újítások, műfaji próbatételekkel való kísérletezés, amely szintén a kijelölt helyszín bemutatásának szolgálatát követi.
Deák Angéla: Édesapám és édesanyám sírjánál
Deák M. Ria Motívum textilje a csernátoni néprajzi motívumkincs ismeretében jelzi, hogy a képzőművész számára milyen gazdag az újragondolás lehetősége.
Deák Angéla Törésvonalak fotóin az emberi létezés vissza nem fordítható végességét a természeti mozzanatok párhuzamaként jeleníti meg. Nagy Lajos fotóján az epikus történés állóképe egy beavatási színteret érzékeltet. Ábrahám Jakab Emlékszikra vegyes technikájú alkotása jól példázza, hogy a művész számára egy fotó felhasználása milyen lehetőség arra, hogy nagy műgonddal és filozofikus bölcsességgel valljon a mozdulatlanban rejlő egyszeriről és a pillanatban rejlő végtelenről.
Ábrahám Jakab: Emlékszikra
Az IKA alkotótábor mélyfúrásként évről évre vidékünk domborzatából, tárgyi és szellemi örökségéből merít, és az alkotók egyéni képnyelvén beszél létezésünkről. Székely Géza irányításával gyerekek válnak részeseivé az alkotótábornak, hiszen a nyári vakációban heti két alkalommal a művész portáján rajzolva saját élményeiken keresztül tanulják az értékteremtést.
Deák Ferenc
(A kiállítás megtekinthető szeptember 21-ig Csernátonban a Sylvester Lajos Könyvtár Pincegalériájában.)
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »