Tíz tézis korunk technológiájáról

„Amit a sci-fi-szerzők ma írna, abban élünk holnap.”
J. G. Ballard

Érdekesmód a technológiai innovátorok pontosan tisztában vannak vele, hogy a fejlesztéseik révén előálló újítások, mint a technológia általában, nem semleges, hiszen az eszköz használata során eleve utat jelöl ki. A technológiai apparátus jelenlegi összetettsége joggal igényli a techno-okkultizmus jelzőjét, ráadásul a technokalipszis lehetőségét tartogatja, amely jelen esetben nem a világ – technika általi – végét, hanem az ember és az emberi történelem végét jelenti. A kezdetben pusztán mechanikus, majd automatikus, aztán mára digitális-virtuális, robotizált, mesterséges intelligencia által generált stb. technoszféra elkülönült önállósága immár a természetbe és az emberbe hatolásig fokozódik. Nem csoda, ha a 2010-es évek szilícium-völgyi startup-hullámát annak kedvezményezettjei is „határozatlan optimizmusnak” (Peter Thiel) vélték, a nyílt forráskódú mesterséges intelligencia-fejlesztéseket pedig 2023-ban egyik elindítójuk, Elon Musk kérte félévnyi szüneteltetésre, de megjelent a technológia inherens gyorsulása ellenében definiált, etikus innovációt célzó iskola, amelyik lassítást hirdet, hogy legyen idő és mód a fejlesztéseket humanizálni, akkulturálni. A technológiához való önkorlátozó hozzáállás, egyszerűbben szólva a gépek helyükre szorításának stratégiája lassacskán legalább akkora tervezést és elszánást igényel, mint a technikai struktúra feltalálása.

1. Egyéni és közösségi képzeletünket a technológia kísértete járja be. Életünkre ma a technológiai fejlődés (és nem mondjuk a vallás, a politikai eszmék vagy a művészet) fejti ki a legnagyobb hatást. Ezen belül a technológiai fejlődés egy-két évtizede szinte kizárólag az infokommunikációs eszközök és hálózatok kapacitásának bővüléseként és integrációjuk mélyüléseként értelmeződik. Ez a drámai változásokat generáló aktor eredendőbb hatás fejt ki gazdasági szerkezetünkre, szociális kapcsolatainkra, kulturális viszonyainkra és lelki életünkre, mint gondolnánk. Gépekről álmodunk és gépek álmodnak rólunk.
2. Az infotechnológiai fejlődés hatása egyoldalú, leállíthatatlannak tűnik és planetáris, nincs hová bújni előle. Minden internet. A minket körülvevő reklámkultúrát könyörtelenül generáló marketingipar kizárólag pozitívnak állítja be a technológia bővülését, ennek megkérdőjelezésére kevés a mód, kritikai olvasata a nyilvánosságban alig-alig jelenik meg. Kijelenthetjük, hogy a technológia passzív és kénytelen befogadói lettünk.
3. A technológia állománya túlcsordult tudatunkon, nem vagyunk képesek átfogni. A technológia mai fejlődése önjáró, öncélú és autonóm. Napjaink technológiai szövevénye olyannyira bonyolult, hogy az emberi felfogóképesség határán jócskán túlmenve megérthetetlenné, felfoghatatlanná és összességét tekintve emberi ésszel végső soron hozzáférhetetlenné vált. Korunk nagy metafizikai talánya éppen az, hogy a technológia lényege szerint micsoda: az ember által alkotott és felügyelet alatt tartott eszközállomány, vagy önmagában álló, rajtunk és a természeten is kívül álló realitás? Egyre inkább az utóbbi.
4. A digitális alapú infokommunikációs technológia és az általa fenntartott virtuális valóság a biológiai határok kitolását, illetve áthágását, sőt megsemmisítését célozza. Ezt a törekvést jócskán felerősíti a biotechnológia megannyi praktikája (programozható DNS, agy–számítógép interface, szintetikus biológia, biokémiai memória) és a bioinformatikai kutatások eredményeinek etikátlan felhasználása. A szerves anyag és a szilícium – azaz a számítástechnikai eszközállomány – összekapcsolására tett öles lépések egyre közelebb hozzák a már most földerengő transzhumán kor után következő poszthumanizmust.
Hírdetés
5. A biotechnológia egyfajta digitális alkímia alkalmazása felé mutat, amely nemcsak az emberi faj egységét és egyenlőségét bontja meg, hanem a Föld biológiai állományának elemekre bontása után egy új, mesterséges univerzum megteremtését célozza, mindenféle etikai, erkölcsi, morális megfontolás (legyen az vallásos vagy szekuláris) mellőzésével.
6. Az emberi test „behálózása” és digitális nyilvántartásba vétele úton van, amely a virtuális fegyelmezés eljövetelével fenyeget. A körülöttünk lévő és egyre fejlődő „okos eszközök” és „viselhető technológiák” hálózatba szervezése (ez volna az Internet of Things) ugyanis totális kibernetikai ellenőrzést valósít meg. Digitális eszközeink egyre közelebb, majd beljebb hatolnak testünkbe, és egyre több információt szereznek meg, tárolnak, elemeznek és továbbítanak rólunk. Problémássá vált, hogy hol végződik a testünk és hol kezdődik a technológia (a retinára vetített videózás vagy az internetes kereséseink eredményeit közvetlenül az agyba továbbító alkalmazások kísérletei például képernyővé változtatják a szemet és interfésszé az agyat).
7. A többnyire a Szilícium-völgyben székelő infotechnológiai nagyvállalatok (Apple, Facebook, Google), miután gyarmatosították az internetet, az adataink gyűjtésével, tárolásával, feldolgozásával és értékesítésével kiárusítják szokásainkat, viselkedésünket és ízlésünket. Ezek a „digitális maoisták” (Jaron Lanier) az internetes adatforgalom fölötti ellenőrzéssel észrevétlenül világunk legmeghatározóbb tényezői lettek; ezek a vállalatok ráadásul ellenőrizhetetlenek, számonkérhetetlenek és kikerülhetetlenek. Ami digitális, az nem demokratikus. A Big Data Industry afféle virtuális külszíni fejtése, amit az adatbányászattal végez, nemcsak a személyes adatokhoz fűződő jogokat sérti, de kereskedelmi értékesítésük etikátlanságán túl a velük való visszaélés lehetőségét is tartogatja. További, immár emberképünket érintő gondot okoz, hogy az általánosságban vett „kaliforniai ideológia” (Richard Barbrook–Andy Cameron) digitális antropológiája a materiális progresszió korlátlanságára, a tőkeintenzív ágazatok elsődlegességére, a munka és a szabadidő közötti határvonal elmosására és a „kreatív életérzés” fetisizálására alapoz – szándékosan figyelmen kívül hagyva ezek negatív szociális, kulturális és spirituális következményeit.
8. A harmadik, sőt negyedik ipari forradalom során fejlesztett technológia (főként az info- és nanotechnológia) kiváltja az emberi munkaerőt azzal, hogy feleslegessé teszi és leértékeli azt, ez pedig „ember mivoltunk” (Konrad Lorenz) degradálásához vezet. Ellentétben a 19. és a 20. század két indusztriális ugrásával, a 21. századéi már nem a kemény, hanem a puha technológiákat fejlesztik, amelyek térhódítása egyre kevésbé teremt munkahelyeket, sőt éppenséggel kiváltja az emberi munkát (technológiai munkanélküliség). A gyakori vélekedéssel ellentétben már nemcsak a segéd- és betanított munkaerő végleges kiváltásáról van szó, hanem a szellemi munkák egész sorának feleslegessé tételéről. A generatív, mesterséges intelligencia, az elemző és számító algoritmusok, az okos szoftverek a speciális képzettséget igénylő állásokat is fenyegetik azzal, hogy az emberi döntéseket szimulálva hibátlan megoldásokat termelnek. Az elkövetkező évtizedeket tekintve nem ideiglenes vagy rövidesen megoldódó munkanélküliségről van szó, hanem strukturálisról, amely a jelenlegi technológiai fejlődés belső logikájához tartozik. Az a természete, hogy elveszi a munkánkat.
9. Az automatizálás az emberi kreativitás és innováció útjában áll. Az egyre kevésbé ipari jellegű, inkább posztindusztriális termelés (és vezérlés, adminisztrálás, menedzselés, értékesítés) szerkezetileg egyre kevesebb teret hagy az emberi találékonyságnak és a szellemi–fizikai erőfeszítéseknek, amelyek a korábbiakban újabb és újabb eredményekre sarkalltak minket. A szellemi, érzelmi és testi ellustulás – amelyet jórészt a technológia biztosította kényelem teremtett meg – leszoktat azokról a gondolatokról és tettekről, amelyek pedig az emberi túlélés zálogai voltak. Amint a Google ront az emlékezőképességen, a GPS a térlátáson, az önjáró autó a vezetési technikán, a ChatGPT pedig a szövegszerkesztésen, úgy az egész robotizációs folyamat az emberi képességek csökkentésére vezet. Lassan belehülyülünk a gépekbe.
10. A mesterséges intelligencia kifejlesztése azzal fenyeget, hogy az emberi elme visszafordíthatatlanul elveszti a kontrollt a technológia fejlődése fölött. Az emberei beavatkozás nélkül önmagát fejlesztő, korrigáló és ellenőrző mesterséges intelligencia túlszárnyalja az ember történetileg kialakult és vallásilag, erkölcsileg, törvényileg korlátozható képességeit. Egyszerűen nem reagálunk annyira gyorsan a változásokra, mint az autonóm, mesterséges intelligenciával bíró technológiai univerzum. Különösképpen fenyegető helyzetet teremthet, ha a mesterséges intelligencia számunkra nem megérthető szintre jutva egyesül az emberi világgal (szingularitás), főleg, ha az ember fölé növekszik.

A szöveg annak az írásnak az utolsó fejezete, amely a Kommentár folyóirat legfrissebb, 2024/3. számában jelent meg, a „Technorealizmus” című blokkösszeállításban és a szerző éppen tíz évvel ezelőtt megjelent, Az utolsó felkelés (Századvég, 2014) című könyvére reflektál.