A fehérgyarmati Fidesz-iroda dobogós lenne a szemtelen csalás olimpiáján

A fehérgyarmati Fidesz-iroda dobogós lenne a szemtelen csalás olimpiáján

Az OLAF-nak is feltűnt, hogy EU-s pénzből lett Fidesz-iroda Fehérgyarmaton – írja hétfői posztjában Hadházy Ákos, majd így folytatja:

„Rengeteg pofátlanságot láttam már, de a májusban bemutatott fehérgyarmati Fidesz-iroda biztosan dobogós lenne, ha a szemtelen csalás olimpiai szám lenne.”

A HVG emlékeztet: az ügyről annyit érdemes tudni, hogy város főterén uniós pénzből újítottak fel egy épületet. A pályázat szerint a helyi Szivárvány Közalapítvány látogatóközpont és tanösvény kialakítását vállalta, nagyjából 160 millió forintból. Azonban

látogatóközpont és tanösvény helyett Fidesz-iroda létesült.

Az épület felújítása utána a helyi Fidesz költözött be. A magyarázat roppant egyszerű: a Szivárvány Közalapítvány kuratóriumának egyik tagja Tilkiné Tarpai Anikó, a térség fideszes országgyűlési képviselőjének, Tilki Attilának felesége is.

Az ügyben az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) is vizsgálódott, és elsőre 250 ezer euró visszafizetését indítványozta. Hadházy most erről az esetről osztott meg új információt, miután megkapta az OLAF vizsgálati összefoglalóját. A dokumentumból sok dolgot kitakarnak, de az látható, milyen átlátszó trükközés ment a közbeszerzéseknél.

Ilyen nincs, de mégis van: 184 esetben is csak 1, azaz egyetlen eurócent különbség volt az árak között

Hadházy Ákos bejegyzése alapján:

Hírdetés

🔴 három ajánlattevő részletes, több száz elemet tartalmazó árlistáiban 201 tétel árai teljesen azonosak voltak,

🔴 184 esetben pedig mindössze egy eurócent volt a különbség.

🔴 Érdemi különbség mindössze négy tétel esetében volt, ami Hadházy szerint elég egyértelműen jelzi, hogy a „versengő” ajánlatokat ugyanaz a személy készítette.

„Az épület 1. emeletén elvileg raktárakat terveztek, de az OLAF-nak is feltűnt, hogy ahhoz miért kellett két illemhelyet is beépíteni? A látogatóközpont, ha működött is valaha, nem sokáig: 2013-ban egy részét már bérbe adták a helyi LEADER-akciócsoportnak (amely ráadásul támogatást kért és kapott a bérleti díjra a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól), illetve a Fidesz helyi szervezetének. Ez a helyzet azóta is fennáll, annyi különbséggel, hogy ma már szemmel láthatóan a Fidesz használja mindkét szintet” – írja a független képviselő.

Mint Hadházy megjegyzi,

„ez a kis szemtelen trükk végül 251 ezer euróba került a magyar adófizetőknek, az OLAF ennyi pénz (mai árfolyamon 100 millió forint) visszakövetelésére tett javaslatot az Európai Bizottságnak. Igazán nem nagy ár azért, hogy Tilki Attila képviselő úr és munkatársai megfelelő körülmények közt készüljenek a választásokra…”

– fűzte hozzá az ellenzéki politikus.

(Címlapkép: Hadházy Ákos Facebook-oldala)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »