Holokauszttagadás-hiszti

Feljelentettek egy evangélikus papot a Btk. 333. § alapján. Jól ismerem a nevezett jogszabályt, mert engem is jelentettek már fel ugyanennek a törvényszövegnek az alapján.

Persze maga a törvényszöveg teljesen abszurd gumiszabály – „Aki nagy nyilvánosság előtt a nemzetiszocialista vagy kommunista rendszerek által elkövetett népirtás vagy más, emberiesség elleni cselekmények tényét tagadja, kétségbe vonja, jelentéktelen színben tünteti fel, vagy azokat igazolni törekszik, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” -, hiszen gyakorlatilag minden véleményt, elemzést tilt.

Az egész abszurd törvényszöveg teljesen politikai alapú. Akkor éppen az MSZP és a Fidesz azon küzdöttek egymással ki a nagyobb anti-antiszemita, így egymással versengve akarták tiltani a holokauszttagadást.

Végül, a 2010-es kétharmados győzelem után a Fidesz, félve, hogy a ballib ellenzék fel fogja használni ellene a nemzetközi zsidó lobbit, egy végletesen szigorú holokauszt-rendelkezést fogadott el, ez lett a Btk. 333. § (pontosabban ez a számozás csak 2012 óta van, mert akkor a Fidesz új Btk-t hozott, de a 333. § szövege ugyanaz, mint a korábbi Btk-ban volt, csak ott még más volt a száma).

Persze politikai értelemben a Fidesz nagyot nyert ezzel, azóta nehéz feladat lett az antiszemita kártya alkalmazása Orbánék ellen, de ettől még jogilag az egész egy abszurdum.

A helyzet csak azért nem durva a valós életben, mert a magyar ügyészi és bírói gyakorlat az, hogy rendkívül szűken értelmezik a Btk. 333. §-t, azaz csak a nyílt és egyenes tagadás esetében büntetés az eljárás vége.

Így persze az evangélikus papnak sincs félnivalója: már az ügyészi szakaszban el fog halni az ügy, s ha mégse, akkor sem lesz elítélve, ugyanis se nem tagadta a zsidó holokausztot, se nem vonta kétsége – sőt, éppenhogy állította megtörténtét -, jelentéktelennek se mondta, sőt kiemeltnek mondta, az pedig nagyon nehezen vehető „igazolásnak”, hogy „a választott nép elutasítja Jézust, Jézus elmondja a próféciát, megtörténik a nép életében, ott, Jézus keresztje alatt azt mondják, hogy „vére rajtunk és gyermekeinken”, ami azt jelenti, hogy mi felvállaljuk Jézusnak a halálát és annak minden következményét az utánunk következők, évszázadok és évezredek generációjára vonatkozóan is felvállaljuk ennek a következményét” – ez ugyanis idézet a Bibliából, s ez egy magyarázat, nem igazolás.

Hírdetés

S ez nem csak keresztény teológia. A zsidó teológiában abszolút benne van ez az eszme, hogy „nem voltunk hűek Istenhez, ezért engedi, hogy mások elbánjanak velünk”. Tele van az Ószövetség ilyen gondolatokkal, csak sajnos ma kevesen olvassák ezeket.

A Dies Irae (Harag Napja) keresztény fogalom ugyanis a zsidó יֹום אֲדֹנָי (Jóm Adónáj = Úr Napja) továbbfejlesztése, melynek lényege: a zsidóság elpusztul, az ok: az általános erkölcsi romlottság és idegen vallások követése, de ez kiterjed más népekre is, s a megmaradt kevesekből lesz Isten új népe, azaz a nem-zsidók közül is megtérnek Istenhez. Isten ugyanis csak akkor hagyja el a népét, ha az szembe fordul vele. Ajánlott irodalom – Szofóniás könyve:

  • Közel van már az Úr napja, közel bizony, hamarosan elérkezik. Mily szörnyű kiáltozás az Úr napján! Mintha harcos hallatna csatakiáltást. Az a nap a haragnak a napja, a szorongatásnak és a gyötrelemnek a napja, a pusztításnak és a fosztogatásnak a napja, a sötétségnek és a homálynak a napja, a felhőknek és a komor fellegeknek a napja. Olyan nap, amelyen harsog a kürt és felhangzik a csatakiáltás a megerősített városok és a magas bástyák ellen. Veszedelmet hozok az emberekre, botorkálnak majd, mint a vakok, [mert vétkeztek az Úr ellen]. Vérük kiloccsan, mintha por volna, holttestük, mintha szemét. Ezüstjük, aranyuk nem mentheti meg őket. Az Úr haragjának napján, féltékenysége tüzében elpusztul az egész föld, mert megsemmisíti, kiirtja a föld minden lakóját.
  • Szállj magadba, térj magadba, ó, szeretetre méltatlan nemzet! Mielőtt elűznének benneteket, s eltűnnétek, mint a pelyva; mielőtt rátok zúdulna az Úr izzó haragja, [mielőtt elérkezne hozzátok az Úr haragjának napja]: keressétek az Urat ti, szegényei a földnek, akik teljesítitek parancsait. Keressétek az igazságot, keressétek az alázatot, talán menedéket találtok az Úr haragjának napján.
  • Jaj a lázadó és tisztátalan városnak, a hatalmaskodónak! Nem hallgatott a szóra, nem fogadta el a figyelmeztetést. Nem bízott az Úrban, Istenéhez nem közeledett! A főemberek olyanok ott, mint az ordító oroszlánok. Bírái, mint az esti farkas: reggel nincs min rágódniuk. Prófétái fennhéjázók és gonosztevők, papjai megszentségtelenítik, ami szent, és megszegik a törvényt. Csak az Úr igaz ott, aki nem művel semmi gonoszat: minden reggel kihirdeti törvényét, egyetlen hajnalban sem mulasztja el, és a gonoszságot nem ismeri.” (a „tisztátalan város” itt Jeruzsálem)
  • Igen, akkor majd tiszta ajkat adok a népeknek, hogy mindannyian segítségül hívhassák az Úr nevét, és egy szívvel szolgáljanak neki. Etiópia folyóin túlról is hoznak majd nekem áldozatot az én híveim. Azon a napon nem kell majd szégyenkezned a tetteid miatt, amelyeket ellenem elkövettél. Mert akkor majd eltávolítom körödből, akik gőgösek s hivalkodnak. Nem fogsz többé kérkedni szent hegyemen. Nem hagyok meg belőled, csak egy szerény kis népet, amely az Úr nevében reménykedik: Izrael maradékát. Nem művelnek többé gonoszságot, nem beszélnek hazugságot, nem lelsz majd csalfa nyelvet a szájukban. Legelnek, letanyáznak, és senki sem zavarja meg őket.

Nekem azonban inkább a lelkész egy másik mondata volt érdekes. Mert az ismételt holokauszt-műbotrány vidám lesz, megint nevetségessé fogják tenni magukat a ballibbantak. Az elsők között természetesen Perinta Messiás műfelháborodott:

Ami nekem igazán érdekes az a következő mondat a paptól: „Nem akarok túlzottan mélyen belemenni, de annak, hogy az ember felvilágosodott, annak érezzük a következményeit.Bekapcsoljuk az olimpiát, a közvetítést, és láthatjuk a negatív következményeket. A felvilágosodás gyümölcsét láthatjuk.„. Kétségtelenül sajátos, hogy pont egy lutheránus pap támadja a felvilágosodást, aminek fő előkészítője éppen Luther volt. Dehát megesik az ilyesmi: elég sok antikommunista is kommunistaként kezdte.


Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »